Almás és diós pite

Tegnap erősen kifejlődött az alma iránti vágyam, amely végül az alábbi süti elkészítésében csúcsosodott ki. Biztos, hogy jól sikerült, mert már alig két kocka árválkodik a tepsiben. Ráadásul annyira egyszerű, csak egy műanyag pohár kell hozzá, nem kell különleges mérő eszközöket használni.

Ez kell hozzá: 1 citrom, 4 alma, 4 tojás, 2 pohár cukor, 1 pohár joghurt, fél pohár olaj, 2 pohár liszt, 2 teáskanál sütőpor, két marék dió, fél teáskanál őrölt fahéj

Így készítettem: Bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, egy nagyobb tepsit pedig kibéleltem sütőpapírral. Az almát lereszeltem. Igen, a héját is benne hagytam! A citrom héját lereszeltem és félre tettem, a levét pedig az almára csorgattam, hogy ne barnuljon meg. Kevés cukorral is összekevertem. Összekevertem a tojásokat a cukorral, hozzákevertem ehhez a joghurtot, beleöntöttem az olajat, beleszórtam a reszelt citromhéjat. A lisztet összeszitáltam a sütőporral és az őrölt fahéjjal, aztán már mehettek is a tésztához. A diót ledaráltam és azt is hozzákevertem a masszához. A tepsi aljába simítottam az almát, majd óvatosan ráöntöttem a nyers tésztát. Fél órára betoltam a sütőbe, mire isteni illatok szállongtak, a süti is megszült. Érdemes kiborítani egy tálra, hogy az alma kerüljön felülre, és viszonylag gyorsan el kell fogyasztani, hogy a gyümölcs leve el ne áztassa a tésztát.

Nincsenek megjegyzések: