Narancsos lazac

De mivel az élet, ha lassan és keservesen is, de megy tovább, az ételre is gondolni kell. A karácsonyi készülődés, legalábbis a boltok sugallta hangulat alapján itt liheg a nyakamba. A múltkor az egyik német adón láttam egy igazi ünnepi csodát:
Narancsos lazac
Mi kell hozzá? 60 dkg lazac filé, 4 narancs, 2 evőkanál vaj, 1 evőkanál méz, kapor, só, bors, szerecsendió.
Hogyan készül?A narancsokat alaposan lesikáljuk, majd amilyen vékonyan csak tudjuk, felszeleteljük. A narancs szeletek felét egy tűzálló tál aljába terítjük. A lazacszeleteket sóval és borssal, valamint szerecsendióval fűszerezzük és ráfektetjük a narancsra. A vajat kissé megpuhítjuk, majd elkeverjük a mézzel és az összevágott kaporral. A keveréket a halra kenjük, majd a maradék narancs szeletekkel beborítjuk. Közepesen forró sütőben úgy fél óra alatt meg is sül. Egy kis burgonya püré kitűnően kiegészíti ezt a különleges étket.Hozzá pedig valami savas, a kőzetek ízét hordozó fehér bort válasszunk, de könyörgök, ne túl édeset.

Nincsenek megjegyzések: