Barackos süti

Amikor terhességem alatt némi vércukor szint problémával küzdöttem, természetesen teljesen rá voltam kattanva az édességekre. Mivel az értékek nem voltak félelmetesek, nem is vettem annyira szigorúan a diétát, csak éppen nem zabáltam két marékra a cukrot.
Pillanatok alatt kitanultam, hogy mely élelmiszer mennyi szénhidrátot tartalmaz, melyik szívódik fel lassan és melyik gyorsan. Némi számolgatás előzte meg minden sütögetésemet és a boltokban is alaposan tanulmányozgattam az ételeken lévő táblázatokat.A magokat például szinte büntetlenül rágcsálhattam, illetve amikor sütésre került a sor, liszt helyett őrölt mogyorót, mandulát használhattam. A fehér cukrot – mivel az édesítőszereket mindig is utáltam – felváltotta a gyümölcscukor, amely legalább lassan szívódik fel. Ezen kívül leszoktam a túlságos édesítésről és egyszerűen élveztem az ételek eredeti ízét.
Ebben az időszakban, egyrészt azért, mert ráértem, másrészt mert így pontosan tudtam, hogy mit eszek meg, sokszor sütöttem valami finomat. Ez a barackos süti, amelyet egy angol főzős magazinban találtam a friss gyümölcs miatt tipikusan nyári csoda, de persze befőttel is elkészíthető. A liszt nagy részét pedig őrölt mandulával helyettesítjük, illetve a túró ad kellemes állagot a tányérra kerülő szeleteknek.
Mi kell hozzá? 250 g túró (vagy ricotta), 140 g vaj, 4 tojás, 225 g gyümölcscukor, 250 g liszt, 1 csomag sütőpor, 200 g őrölt mandula, 10 sárgabarack, 50 g szeletelt mandula.

Hogyan készül? A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Összekeverjük a túrót, a vajat, a tojásokat és a cukrot. A hozzávalókat érdemes legalább egy órával korábban kivenni a hűtőszekrényből, hogy ne hideg alapanyagokkal dolgozzunk. Külön elegyítjük a lisztet, sütőport és darált mandulát, majd a túrós masszába forgatjuk. Egy magasabb falú tepsit kibélelünk sütőpapírral, kivajazzuk, majd belesimítjuk a tésztát. A félbe vágott sárgabarackokat elrendezzük a tészta tetején, végül pedig rászórjuk a mandula szeleteket.
Körülbelül egy órán keresztül sütjük, amíg a tészta megemelkedik, aranybarna árnyalatot kap, a barackok pedig besüppednek és a forróságtól karamellesre löttyednek.

Nincsenek megjegyzések: