Miután kedvenc csilim és vaníliám oly meggyőzően állította, hogy birsalmasajtot készíteni nem ördöngösség, természetesen nekem is bele kellett vágnom ebbe a kalandba. Pedig nem is szerettem gyerekkoromban, azt a sötétsárga hasábot, amit a Nagyi gyártott. Sőt, ha jól emlékszem így volt vele az egész család, hiszen hónapokig kerülgettük a kamrapolcra pakolt birsalmasajtot.
Sátoros ünnepekkor meg a töménytelen sütemény mellé mindig került az asztalra egy gondosan elrendezgetett gyümölcsös tál is, főleg télen ínyencségeknek számító mandarinnal, aszalt szilvával, aszalt fügével, na meg a birsalmasajt kockákkal. Nem nagyon emlékszem, hogy ettem volna belőle.
De majd most! Gondoltam én. Nekiláttam. Nekem a szeletelés nem okozott különösebb gondot, talán pont a Nagyitól megörökölt kardokat is megszégyenítően éles pengéjű késnek köszönhetően. De azért csendben bevallanám ritka nagy pepecs ez a meló. Főleg úgy, hogy a végeredmény megpenészedett. Pedig az íze nem is volt olyan rossz, de az állaga sehogy sem akarta felvenni azt a jellegzetes, sűrű, pépes sötétsárga színt.
Szóval birsalmasajt projekt egy időre a süllyesztőbe került, viszont lett egy igencsak pozitív hozadéka is a dolognak. A lé. A múltkor Katánál forró almaléből és fűszerekből kavart "teát" ittunk. Nos ennek mintájára alkottam meg a birsalma teát, amihez a főzőlevet használtam. Meg fahéjat, szegfűszeget és egyebeket amik jól megférnek egy mézeskalács tésztájában is. Mit ne mondjak mennyei ez a fanyar, mézzel szelídített fűszeres főzet!
Továbbfejlesztett változatában egy teafiltert is belelógattam, csak úgy a hecc kedvéért. Így se lett rossz, de a meztelen változat az igazi. Sőt azt hiszem sima almából is kitűnő lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése