VKF! Túrós ételek

Ízbolygó az eddigiektől némileg eltérően, egy hozzávalót, nevezetesen a túrót jelölte meg e havi közös ötletelésünk témájául. Csudajó ötlet, én mégis azt fontolgattam, hogy szégyenemben elbujdokolok.

Zsenge ifjúkoromban két nyarat töltöttem azzal, hogy Kriszta barátnőmmel körbebicikliztük a Ludasi tavat és minden öreg nénihez, bácsihoz becsöngettünk útközben. Néprajzkutatósdit játszottunk ugyanis. És Kriszta témája a tejfeldolgozás volt. Az enyém ugyan a szentelmények, de mégis rendkívül szégyellem magam, hogy az ég egy adta világon semmit sem jegyeztem meg abból, hogyan készül az igazi tejföl, túró, aludttej...

Ráadásul nem vagyok az a mindent házilag megoldó típus, szeretem inkább megvenni a kész árukat. Így aztán eddig eszembe se jutott, hogy különböző tejtermékek előállításával kísérletezzek, megveszem inkább a piacon a kedvenc termelőmtől, amit szeretnék. Most viszont teljesen véletlenül akadtam a házi túró receptjére egy indiai vegetáriánus szakácskönyvben. Annyira egyszerűnek tűnt, hogy ezt most tényleg nem hagyhattam ki.

Házi túró készítése indiai módra

Mi kell hozzá? 1,5 liter tej, 1 citrom leve.

Hogyan készül? A nyers tejet felforraltam, 2-3 perc után lehúztam a tűzről és beleöntöttem a citrom levét. Egy kicsit kevergettem, szépen ki is csapódott aminek ilyenkor külön kell válnia.

Egy szűrőt kibéleltem egy pelenkával (kisgyerekes háztartás előnyei), ebbe öntöttem a kevercset. Amikor kissé kihűlt, kinyomkodtam a levet belőle, amennyire tudtam és egy magas falú tál fölé függesztve egy napra a hűtőbe tettem.

Amikor kibontottam a csomagot, egy szép, fehér, kemény friss sajt lett a jutalmam. Sokkal kevésbé krémes vagy éppen morzsalékos mint a mi megszokott túrónk, az íze pedig kifejezetten édeskés. Jól szeletelhető. Egyetlen bánatom az eredménnyel kapcsolatban annyi, hogy a másfél liter tejből mindössze úgy 15 dekányi, azaz igen picinyke túró nyerhető ki ily módon.

Paneer musalam, avagy paradicsomos, túrós finomság

A fenti módon előkészített túrógömböcből egy autentikus indiai finomság készült, ami lepénykenyérrel vagy akár rizzsel kiegészítve igazi különleges vacsora lehet.

Mi kell hozzá? 2-3 zamatos paradicsom, 1 lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1-2 chili, fél kiskanál fekete mustármag, fél kiskanál garam masala, 1 kiskanál cukor, só, olaj.

Hogyan készül? A paradicsomot és a hagymát apróra kockáztam. Kevés olajon megfuttattam a fokhagymát és a fűszereket, hozzáadtam a többi zöldségeket és addig pároltam, míg jól besűrűsödött. Ekkor beledaraboltam a túrót, amit éppen csak átforrósítottam és már tálaltam is.

Mangós itóka a savóból

Mivel a túrókészítés mellékterméke mintegy liternyi savó lett, azt sem hagyhattam veszendőbe menni. Sokkal savanyúbb ízre számítottam, de ez az opálos folyadék inkább édeskés lett, a tejcukortól. Bár az autentikus mangó lassi joghurttal készül, ezúttal a jéghidegre hűtött savóval turmixoltam össze a mangólevet, 1:1 arányban. Kivételesen finom lett!

Ha pedig valami nagyon Indiára emlékeztető italt szerettem volna kikeverni a maradék savóból, akkor egy kevéske kókusztejet, sót és borsot adtam volna hozzá, illetve egy marék tört jeget, hogy még frissítőbb legyen.

Nincsenek megjegyzések: