Harcsapaprikás


Ez egy komoly vita tárgya, mármint, hogy igazából mi a paprikás. Én azt tanultam aputól, hogy a paprikás abban különbözik a pörkölttől, hogy az előbbit felöntjük vízzel, míg az utóbbi a hús saját levében párolódik. Mások viszont azt mondják, hogy a paprikás a végén belekevert tejföltől lesz az, ami. Viszont mi a tejfölt mindig a tésztához kevertük, sose a piros lébe.

Mindegy, a lényeg, hogy ez a paprikás elég jól sikerült, hála Zsuzsi ötletének, hogy először meg kell sütni a halat, mielőtt a "lébe" kerülne.

Mi került a 4 személyes adagba? 75 dkg harcsafilé, 1 vöröshagyma, 1 paradicsom, 1 piros húsú paprika, őrölt pirospapirka, liszt, olaj, só, bors.

Hogyan készült? A halat felszeleteltem, sóztam, paprikával elkevert lisztbe forgattam és egy kevés olajban minden oldalról pirosra sütöttem. A hagymát, paprikát apróra kockáztam és kevés olajon elkezdtem párolni. Megszórtam 1 kanál pirospaprikával. Felöntöttem vízzel, beletettem a héjától megfosztott paradicsomot is. Kétszer elforraltam a hozzáöntött pohárnyi vizet. Ez idő alatt a hagyma krémesre puhul. Fűszereztem sóval, borssal. Ekkor újra öntöttem hozzá egy kis vizet, belepakoltam a halszeleteket és összeforraltam az egészet.

Köretként túrós galuskát főztem, receptje itt olvasható.

3 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Jaj de örülök, hogy ízlett!

szepyke írta...

Én a nokedliért jöttem, a halat nem kérem!:)

trinity írta...

Nálunk túrós csuszával ismert és tejföllel...Nagyon finom étel, nokedlivel is tökéletes lehet!!