Sok kicsi 2011



Újra eljött a Sok kicsi nyereményjáték ideje. Aki még nem ismeri ezt a szép történetet, a Sok kicsi honlapján művelődhet tovább. A kezdeményezés lényege, hogy bloggerek és cégek felajánlanak különböző, izgalmasabbnál izgalmasabb nyereményeket. Akik támogatni szeretnék a jó ügyet, ezúttal a Menedékház Alapítványt, azok vehetnek 1000 forintos sorsjegyeket a kiválasztott nyereményért indulva. Az összes program megismerése után 2011. december 1-14 között a Nyereményjáték menüpontban megnyílik a lehetőség a támogatások felajánlására.

Az általam felajánlott nyeremény a Balkán konyhája köré szerveződik:


- A nyertessel megbeszélünk egy időpontot, aztán elmegyünk együtt a Mongenegrói Gurman Gyorsétterembe és jól bekajálunk. Kedvenc és autentikus helyem ez, ahol parázson sütik a csevapot és pljeskavicát, van helyben készült lepény, ajvár és kajmak is. Miközben falatozunk én mesélek, vagy hallgatok, kívánság szerint. Sokszor csak ülök ott egyébként és hallgatódzom a szakács meg a vendékör párbeszédét hallgatva. Igazi balkáni utazás ez, pedig csak a Blaha Lujza térig kell elmetrózni érte.

- És egy csomag Szabadkáról, Ex-Jugoszlávia jelszóval: rizses csoki, Bajadéra, mézes szív, Cedevita, ratluk meg ajvár. Esetleg némi szilvapálinkával megöblögetve.

- Plusz egy szakácskönyv csomag is várja gazdáját a fentiekkel együtt.

A könyveket és a tartós élelmiszereket Magyarországon belül bárhova el tudom postázni, viszont a a Montenegrós kajáláshoz bizony Budapestre kell jönni. Esetleg a Szabadkára vezető út mentén (M5-ös autópálya közelében) tudok még időről időre kitérőket tenni a nyertes kedvéért.

Nincsenek megjegyzések: