Montenegrói Gurman



Hát, asszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a csevap nekem a szívem csücske kaja. És a Montenegrói Gurmanban ezt nagyon tudják, úgyhogy ők is rohamos gyorsasággal a szívem csücskei lettek ott a Blaha Lujza téren.

Olyan jó a novemberi korasötétben betérni a párás melegbe. A nyár eleji forróságban meg instant miniszünidőt varázsolni a nap közepére. Szuper kis hely ez, én mondom. Abszolút autentikus. Mondom én úgy, hogy soha, de soha életemben nem jártam Montenegró, sőt Crna Gora egyik fekete hegyén sem. Mindezt úgy, hogy életem első huszonpár éve alatt még olyan országban életem, aminek ez is része volt. De ez nekem kimaradt, itt kárpótolom magam az elszalasztott nyaralásokért.

De meg kell, hogy nyugtassak mindenkit, aki maga sem járt még Crna Gorában. Az ottani csevap nagyjából és egészében teljesen ugyanolyan, mint mondjuk a horvát tengerparton. Vagy Szerbia kellős közepén. Vagy éppen egy szabadkai kertvárosi kertben a roston.



Mert bizony itt, Budapest szívében is roston sül a darált hús! Ez hatalmas dolog szerintem! Mert a vaslapon, horibile diktu olajban sült csevapnak semmi köze a valósághoz. Szóval itt bizony rost van és parázs. Ez az a szükséges íz, ami nélkül az étel nem az ami.

És van még saját gyártású lepény is. Maga a zseniális puhaság. És van kajmak - ez egy sós, tej föléből készülő kence. Jó zsíros. És ahogy megolvad a forró csevappal - ez maga a tökéletesség. És van ajvár is. Meg urnebes "saláta". Ami igazándiból ajvár+kajmak (ha jól tudom). Kihagyhatatlan.

Szóval nagyon ajánlom mindenkinek, hogy csosszanjon el szépen oda vagy egyszerűen csak szálljon le a hetes buszról, ami ott megy el előtte (a budai irányban). Ha valaki esetleg nem győzi kivárni, hogy megsüssék a húsadagját, hát még sonkatálat is választhat. Mondjuk reggelire? Mert ez bizony éjjel-nappal nyitva van.

Ha még lehetne egy apró megjegyzésem. Szerintem a baklavát is sürgősen fel kéne venniük a repertoárba, mert a sütikínálat meglepően szánalmas. És egy ilyen trakta után nagyon kell egy kis cukorbomba is.

3 megjegyzés:

Tálaló írta...

Ó,de ennék most néhány kis gurukát:))Kajmakkal,ha kérhetném.

Mi voltunk párszor Montenegróban.És bizton állíthatom,hogy nem csak a csevapért érdemes arra venni az irányt:))Szédítően gyönyörű,és a Kotori-öböl a legszebb táj,amit valaha láttam.
Nekünk az ajánlott étterem messze van,de Szabadkán a vasútállomásnál szoktunk enni,és kifejezetten ez miatt megyünk át Szegedről.
Csak azt nem értjük,hogy élhet ott meg egy Mc Donalds,néhány száz méterrel arrébb?

laszlo írta...

én mindig töltött pleskavicát eszem ott és az is nagyon jó!

Ági, aki főz írta...

Hát szerintem nem is megy jól ott a Mekinek.