Magic Burger, Budapest

2013. szeptember:

Nem győzök elég hálás lenni azért, hogy végre a XI. kerületet is felfedezték maguknak a vendéglátó helyek. Egy nagy irodaház meg bevásárlóközpont közelében, egy vadiúj társasház aljában nyílt nem is olyan régen az amerikai álom megtestesítője: Magic Burger. Kicsit eldugott helyen van ugyan, de a híre szájról-szájra terjed, egyre sebesebben. Így egyre hosszabbak is a sorok délben.


 
Pedig a jó hamburger immáron nem tű a szénakazalban, hanem igenis elérhető kaja lett Budapesten. Nem egy, hanem legalább 10 hasonlóan friss hússal operáló, valódi bucit használó hambugerező nyílt egy év alatt. És ezek már nem a csalamádés szörnyedvények valamelyik aluljáróban, hanem rendes vendéglők. Nem is igazán alkalmasak arra, hogy csak úgy beszaladjunk és gyorsan bekapjunk valamit. Meg kell adni ennek is a módját.
Node, vissza a Magichez, ahol minden a jó kis filmklisékre hajaz. Van csillagos párna, meg mindenféle ikonikus tárgyak a falakon. Ahogy azt elképzeljük.
Szerencsére az ember alapvetően az ételre figyel. Általában elég hosszú a sor, így van idő eldönteni, hogy milyen húst, milyen nagyságban, milyen plusz feltéttel kérjük. A kombinációk száma (bár nem számoltam ki) legalább ötvenre rúg.
Ha sikeresen leadtuk a rendelésünket, akkor megkezdődik a várakozás arra, hogy végre a mi sorszámunkat kiáltsák. Ugyanis csak akkor kezdik el sütni a mi húsunkat, amikor azt megrendeltük, nincs előre lesütött, majd infralámpával melegen tartott borzalom.
 
Egy duplahúsos, ámde normál méretű zsemlét kértünk, plusz sajttal, hagymával. A sült krumpli nem jár hozzá, külön kell kérni, de bevallom, ez nagyon gyenge pontja a menünek. Ott is hagytuk a nagy részét.
A hamburger viszont csodás, ahogy a neve is ígéri. A hús nincs túlzottan átsütve, a zsemle édes és puha, a sok-sok feltét pedig kellően ízletessé teszi. Enni elég nehézkes, mert potyog minden felé, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
Fantasztikus itt még a különleges üdítőital választék. Olyan márkák sorakoznak a hűtőszekrényben, amelyekről még életemben nem hallottam. Van persze Dr. Pepper meg mindenféle Kólák is. Nem mondom, hogy egészségesek, viszont nagyon izgalmas ízűek.
 
És amivel tökéletesen sikerült rabul ejteniük, az az “óriás hotdog”, aminek semmi köze a virslis változathoz, ámbár van olyan is. Ez egy leírhatatlanul jó szendvics. Amolyan rusztikus kenyérbe kerül sok-sok olvasztott sajt. Apróra szeletelt húst pirítanak hozzá a grillen, majd a tetejére sok-sok sült hagymát pakolnak. Valami félelmetes, micsoda ízorgia.
Kóstoltuk még a coleslaw salátát is, ami elég kicsi adag, ugyanakkor túl édes is. Persze ez csak magyar ízléssel ilyen, mert pont ugyanolyan, mint amit bármelyik amerikai kisváros hamburgerezőjében adnának.
 
Jó időben a teraszon is lehet ücsörögni, és hamarosan remélhetőleg indul a feljesztés és megduplázzák minden tekintetben a nagyságrendeket.
FIGYELEM! Az utcában fizetni kell a parkolásért! Nem érdemes elfelejteni. A cím pedig: Újbuda, 1116 Alíz u. 8



2014. január:

Amióta utoljára jártam ott, a helyet legalább háromszorosára bővítették. Bár a pult nem lett nagyobb, mind a leülős rész, mind pedig a grillpult jóval nagyobb.

Az újdonságok közül nekem nagyon bejönnek a rákos finomságok. Van rákpogácsa is, illetve apró rántott rákocskák kifliben. Mindkettőhöz mesésen passzol a rózsaszín "coctail" szósz.

Továbbra is imádom az ezerféle meg fajta ízű szénsavas űdítőket, nem tudok betelni velük.

Nincsenek megjegyzések: