Keksz dióval, csokival és aszalt cseresznyével

 
A drága iskolás gyermekemnek nem elég, hogy szendvicset kell csomagolni az uzsonnás táskába, valami édességre is igényt tart. Egy ideig édes péksüteményekkel láttam el, de mostanában nekiláttam sütögetni.
Olyan sütit kell kitalálni, ami jól bírja a gyűrődést és lehetőleg több van benne, mint vaj és cukor. Ezt most itt mindenféle földi jóval telepakoltam. Elég jó lett, még felnőtt szemmel is.
 
Hozzávalók: 1 tojás, 100 g cukor (csökkenthető), 100 g vaj, 150 g liszt, fél kiskanál sütőpor, 100 g darált dió, 30 g durvára vágott dió, 30 g csokoládé, 50 g aszalt cseresznye (vagy meggy).
 
Elkészítése: Először a tojást kikeverem a cukorral. Aztán hozzáadom a puha, szobahőmérsékletű, de nem folyékony vajat. Ezzel is jól kikeverem.
Beleszórom a sütőporos lisztet, a darált diót. Jól vegyítem, majd a durvára vágott dió, cseresznye, csoki is belekerül. Alaposan összedolgozom, általában már kézzel, hogy mindenhova egyenletesen jusson a darabkákból.
 
Ujjnyi méretű hurkákat vagy 3-4 centis korongokat formázok belőle. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 12-15 perc alatt meg is sülnek.
Egy kicsi megnőnek a kekszek, ezért nem érdemes közvetlenül egymás mellé sorakoztatni őket.

 


 
A kapszlik az Ezt ettem boltból.

Nincsenek megjegyzések: