Curry House, indiai étterem Budapesten



Nyílt egy újabb indiai étterem, a Curry House, amit egyszerűen ki kellett próbálni. Mert az indiai konyha már évek óta fogva tart és mert mindig reménykedek, hogy találok valami új, autentikus helyet.

Ha sikerült megtalálnunk a Blaha környékén megbúvó helyszínt, a berendezés némileg sokkolóan fog hatni. Igazi Bollywood-feeling: harsány, színes és egy percre sem hagyja pihenni a szemet. Piros falak, aranyszínű minták és hatalmas falfestés. Tehát minden rendben van és pont olyan, amilyennek lennie kell.



A menüsor amolyan szokásosra sikeredett, előkerültek azok a fogások, amelyeket egy indiai étteremtől elvárok. Szóval nagyon élveztem, hogy megkóstolhatom az ismerős ízeket.

Kezdésnek hagymás bhaji, ami tulajdonképpen hagymás előétel, amit csicseriborsó lisztbe keverik és bő olajban sütnek ki. Fűszeres és mártogatós is jár hozzá. Kellemesen megágyaz a többi fogásnak.

Ilyenkor én mindig lassit szoktam inni, ami tompítja a csípősséget, de ezúttal nem tudtam nemet mondani a koktélokra. Elég izgalmasnak ígérkeztek ugyanis. Elsőre azt hittem, hogy a joghurtos frissítő, amit kapok nem tartalmaz alkoholt, mert nagyon kis kellemes íze volt. De miután viszonylag gyorsan lehajtottam, megéreztem, hogy került bele szesz is. :)

A vajas csirke minden ilyen étterem kötelező eleme, itt is tökéletesre sikeredett. A paradicsomos-tejszínes szósz puhán öleli körül a csirkét. Rizsre halmozva vagy lapos kenyérrel tunkolva az igazi.

Kóstoltunk még dahlt-ami egy lencsés egytálétel, jó tartalmas.

A spenótos-zöldséges ételt leginkább köretként tudnám elképzelni, de itt teljesen önálló fogásként szerepel. Nagyon kellemesen kiemeli a fűszerezése a spenót jellegzetes ízét.

Ami nagyon meglepő volt, hogy az ételek egyáltalán nem voltak csípősek. Sőt! Én ezt élveztem, mert így előtérbe kerülhettek a többi fűszerek és végre nem csak azzal voltam elfoglalva, hogy levegőt kapjak.

 

Nincsenek megjegyzések: