Nyári céklasaláta kecsegomolyával és dióval

Na, azt hiszem sikerült a címben le is írni az egész receptet. Maradhatunk ennyiben, vagy azért ragozzam?



Megfőztem 5 kisebb, hosszúkás friss céklát nagyon kevés vízben. Előzőleg meghámoztam és felkockáztam olyan 1 centis kockákra.
Amikor már könnyen beleszaladt a villa, hagytam kihűlni és le is szűrtem.
Ráfacsartam 1 citrom levét és megsóztam. Pár csepp dióolajat is locsoltam rá. Illetve egészen kevés szerecsendiót is reszeltem hozzá.

Durvára vágott diót szórtam rá, amit ha nagyon izgalmasat akarok, egy kicsit meg is pirítok előtte.

A kecskegomolya is érdemel pár szót. A Fehérvári úti piacról van, a Fuchs-féle standról. Ennek a tejes pultnak már legalább 10 éve hűséges vásárlója vagyok. Amit minden alkalommal veszek, az a folyékony tejföl, de nagyon jó a juhtúró és a sima krémes, zsíros túrójuk is.
Mint most kiderült, a gomolyájuk is verhetetlen kategóriába tartozik, szóval ebből is került a salátámra úgy 10 deka.

A fenti mennyiség kb. 2 személynek egy nagyon könnyű vacsora. Kiegészülhet még valami diós, magos, sűrű kenyérkével is.

Nincsenek megjegyzések: