Máltai nyúl

Kövezzetek meg, írjatok fenyegető leveleket, de én igenis szeretem a sült nyulat. Igen, azokat a pici, aranyos, szőrös jószágokat. Sőt régebben tartottunk is néhányat és meg is ettük őket. Ez is csak egy állat és vadas szósszal elkészítve, zsemlegombóccal körítve még a nagyapám kedvence volt. Szerencsére a csarnokbeli hentesnél már csak szép darab húsok formájában találkozok a nyuszikkal, nem kell végiggondolnom aranyosságuk és simogatnivalóságuk elvesztésének ügyét. Inkább azon töprengek milyen módon készítsem el. Például „máltaiul”?
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg nyúlhús (comb és gerinc darabok), 2 vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 3 paradicsom, 3 sárgarépa, 2-3 dl vörösbor, 4 evőkanál sűrített paradicsom püré (egy kis doboznyi), 2 babérlevél, szárított, morzsolt zöldfűszerek (zsálya, majoránna, oregánó, bazsalikom), egy csipet sáfrány, só, bors, 4 evőkanál liszt, 2 kiskanál pirospaprika, olaj a sütéshez.
Elkészítése: A húst nagyobb darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd a pirospaprikával elkevert lisztbe forgatjuk. A vöröshagymát felszeleteljük, a fokhagymát megtisztítjuk, de egészben hagyjuk a gerezdeket. A paradicsomot egy percre forró vízbe tesszük, majd könnyedén lehúzzuk a héját. Negyedekbe vágjuk és eltávolítjuk a magokat. A sárgarépát vékonyan meghámozzuk és 5 centis darabokra vágjuk. Egy mélyebb lábosban 2 evőkanál olajat forrósítunk és a hús minden oldalán aranybarnára sütjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, a fűszereket és felöntjük a vörösborral. Lassú tűzön, egy-másfél órán keresztül főzzük. Ha szükséges, a vörösbort időközben pótoljuk. Érdemes gyakran a fedő alá kukkantani és végig ott téblábolni, hogy le ne égjen a sűrű szaft. A babérlevelet természetesen nem kell megenni, de az olvadó, borral átitatott sárgarépának például mennyei íze van.

Nincsenek megjegyzések: