Török golyócskák

Konyhám táján továbbra is nyárkereső a hangulat és időm szinte semmi. Ilyenkor kell előkapni a hűtőládából a falafel golyócskákat, amelyeket (Figyelem! Reklám következik) a Nyugati téri Kaiser’s-ben vettem.
Ha tíz perc főzőcskéhez sincs kedved, akkor irány a Szeráj a Szent István körúton vagy a pita bár a Moszkván. Mindkettő általam tesztelt minőségben adja a csicseriborsó golyókat. Naná, csicseriborsóból készül a falafel. Semmi hús csak finom ízek. Kiválóan alkalmas arra, hogy visszaidézze az isztambuli barangolásokat. Csak szerencsére itt valahogy minden tisztább…

A falafel vacsora hozzávalói: 1 zacskó (300 g) fagyasztott, elősütött falafel, 1 doboz natúr joghurt, egy csomó bazsalikom, 4 vöröslő paradicsom, fél citrom leve, 1 evőkanál olíva olaj, só, fokhagyma.

Elkészítése: A golyócskákat olaj nélkül egy teflon serpenyőbe teszem. Így nem kell bajlódni az olaj leitatásával. 10 perc alatt készre pirul a külsejük, belül pedig jól átmelegszenek. Közben felkockázom a paradicsomot, megöntözöm citromlével és olajjal, átforgatom és megsózom. A joghurtba belekeverem a bazsalikomot és az átnyomott fokhagymát. Ez után már csak tálalni kell. A falafel golyók elég szárazak ezért bőven mártogatható az ízes joghurtba és a paradicsom is finoman csusszan mellé. Aztán egy kis hastánc…

Nincsenek megjegyzések: