"Nem vagyok leveses"

A múltkor jó alaposan leszóltam a műkajákat, aztán rájöttem, hogy néha én is ráfanyalodok a tartósított élelmiszerek csodáira. Persze azért egy kis továbbfejlesztés még a zacskós leveseknek sem árt.

Gomba krémleves
Mi kell hozzá, ha nem porból készül? 20-30 deka csiperke gomba, 1 nagyobb póréhagyma (már megint a kedvencem), 2 evőkanál liszt, 2 dl száraz fehérbor, 2 dl tejszín, vaj, só, bors, szerecsendió.
Ha kész levesporral dolgozunk, kimarad a liszt és a fűszerek.
Hogyan készül? A gombát felkockázzuk, a hagymát felkarikázzuk. Egy lábasban vajat forrósítunk, azon megpároljuk a hagymát és a kicsit később hozzáadott gombát. Amikor a levét kicsit elpárologtattuk, megszórjuk liszttel, átpirítjuk, majd felöntjük úgy egy liter vízzel meg a borral. Fűszerezzük és hozzáöntjük a tejszínt is. Addig főzzük, míg a gomba a kedvünkre való puhasági állapotot eléri.

Hagymaleves
Mi kell hozzá? 3-4 fej vöröshagyma, 1 evőkanálnyi liszt, 1 evőkanálnyi vaj, 1 leveskocka vagy leszűrt húsleves, csínján adagolt só, bors.Hogyan készül?
A megtisztított hagymát vékonyan felkarikázzuk. Egy lábosban vajat forrósítunk, és azon kicsit megpirítjuk a hagymát. Ha éppen eléri az üveges állapotot, megsózzuk borsozzuk és lefedjük. Többször megkevergetjük, amíg szinte pépszerű állagot vesz fel. Ekkor megszórjuk a liszttel, összekeverjük, majd jöhet az erőleves. Fedő nélkül, nagyon alacsony lángon addig főzzük, amíg a hagyma szinte eltűnik, felszívódik.
Pirítósra olvasztott sajttal is tálalhatjuk, így a száraz kenyér magába issza a finom nedveket, de szerintem pőrén is jól esik.
Sárgarépa krémleves
Mi kell hozzá? 4-5 szép szál répa, 1 nagyon kis fej hagyma, 20 g vaj, 1 dl erőleves kockából, 3 dl száraz fehérbor, 1 tojás sárgája, 0,5 dl tejszín, őrölt szerecsendió, só, bors.
Hogyan készül? A hagymát nagyon apróra kell vágni, a répát viszont elég nem túl vékonyan felkarikázni. A felforrósított vajon üvegesre pároljuk a hagymát, majd rádobjuk a répát. Nem kell megpirítani, elég csak felmelegíteni. Ráöntjük a levest. Fedő alatt, mérsékelt tűzön puhára főzzük. Egy picit hagyjuk kihűlni a főzetet, majd összeturmixoljuk, fűszerezzük, és hozzáadjuk a bort. A lábasba visszazsuppolva jól összeforraljuk az egészet. Ha szükséges újra fűszerezzük. A tojássárgáját és a tejszínt összekeverjük. A tojásos elegyet a tűzről lehúzott levesbe keverjük. Ez után már nem szabad melegíteni (forralni), hanem rögtön meg kell enni.

Nincsenek megjegyzések: