Házitündér sütije


Az volt a haditerv, hogy megkóstoltatom a gyermekkel a meggyet, lévén az első gyümölcsök között ajálnják a szakkönyvek. Vettem is egy zacskónyi fagyasztottat, hagytam kiolvadni. Egy kicsit túl sokáig hagytam, másnap már nem mertem a gyerekkel megetetni, így mindenképpen kezdenem kellett valamit a tálnyi magozott meggyel.
A magát házitündérként emlegető Rábaközi Andrea készített valami hasonlót december környékén a képernyőn. Azóta motoszkált bennem a gondolat, hogy a csoki-meggy párosítást ideje meghonosítani saját konyhámban is.
Készítettem hát egy végtelenül egyszerű, joghurtos kevert tésztát, ám néhány hozzávalóval sikerült úgy megbolondítani, hogy a végeredmény amolyan kényeztetően dús csoda lett.
Mi kell hozzá? 2 dl natúr joghurt, 3 tojás, 4 evőkanál cukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 dl mogyoróolaj, 8 evőkanál liszt, 1 kiskanál sütőpor, 4 deka nagyon keserű csokoládé (mondjuk 72 %-os), 30 deka magozott meggy.
Hogyan készül? A csokoládét apróra tördeljük, elvegyítjük a liszttel és a sütőporral. A joghurtot, tojást, cukrot és olajat habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet is. A tésztát egy sütőpapírral kibélelet kisebb tespibe simítjuk, a tetejére szórjuk a meggyet.
180 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük. A végén nem árt meg a sütinek, ha megszórjuk egy kevés porcukorral.

Nincsenek megjegyzések: