Görög saláta. Szerintem

Mindeki esküszik a saját változatára. Én is az enyémre.

Mi kell hozzá? uborka, paprika, paradicsom, hagyma, fekete olajbogyó, feta, citrom, olívaolaj, zöldfűszerek például petrezselyem és menta, oregánó, só.

Hogyan készül? A zöldségeket akkorára kockázom, hogy egy merítésnyire lehetőleg mindegyikből felkerülhessen egy-egy darab. Ha nem azonnal fogyasztjuk, akkor a paradicsomot nem teszem bele, mert levet ereszt. A sózást is ugyanebből a megfontolásból szintén az utolsó pillantra tartogatom.

Az összevagdalt zöldséhalomra pakolom még a fetát és az esetlegesen félbe, negyedve vágott olajbogyót. Ma ez nem volt éppen itthon, különben sem rajongok érte túlzottan. A feketét, amely szárazabb, de egyben zamatosabb is, pont ehhez a salátához találták ki.

Mivel viszont friss zöldfűszer ellátmányom volt, ezért abból bőven szórtam a zöldségkockákra. Fél citrom levét és néhány evőkanálnyi olívaolajat is rácsorgattam.

Hmmm, egész jó lett. Most éppen piríóssal ettük, persze egy roston sült báránycomb se ártott volna mellőle, de nem lehet mindig mindent, ugyebár.

Nincsenek megjegyzések: