Balaton és környéke

Úgy érzem kötelességem beszámolni a múlt hétvégi balatoni csavargásunk eseményeiről, akár milyen tetemes késéssel is kerül ki ez a bejegyzés. A kis házikóban való kuksolás és roston történő sütögetés mellett ugyanis bele-belekóstoltunk mások fazekába is.
Borcsa meg az ő halászleve
Fogalmam sincs honnan eredeztethető a B. családban az az alapvetés, hogy a Borcsa vendéglő egy jó hely. Mert végül is az, de azért Balatonfüred ma már több jó hellyel is bizton büszkélkedhet. Mégis ez az első név, ami beugrik, ha a drágám azt kérdezi hová menjük.
Így aztán a Borcsa sétányra néző asztalához telepedtünk le, több kisgyerekes család választását is megerősítendő. Legalább nem kellett azon idegeskedünk, hogy mit szólnak mások gyermekünk hangoskodásához.
Az asztalra került halászlé. Sőt mi több kitűnő halászlé. Sűrű, hal ízű, szép harcsa darabokkal. Pont ilyennek képzelem el az igazi halászlét. (Vagy levet?)

Magam részéről hajlamos vagyok az érdekesebb ételek iránt tanúsítani általában túlzott és be nem teljesülő érdeklődést és elvárásokat. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a hagyományos, egyszerű dolgokkal jobban boldogulnak a szakácsok. Lásd a fenti halászlét. A juhtúróval töltött pulykamell jó volt ugyan, de semmi különös. A mellé zuttyantott vélhetőleg sáfrányos gyümölcsmártás viszont kifejezetten szánalmasra sikeredett. Fel nem foghatom, hogy jut valakinek eszébe körte konzervből mártást készíteni?
Volt még vargabéles is, amely közepeske színvonalával nem érdemli meg, hogy túl sok karakert vesztegessek rája. Illetve arról sem regélnék hosszú ódákat, hogy a vécé felé haladtomban megvizsgált borhűtőből, direkt a kibontottak közül kiválasztott Figula féle Zenitet alig-alig voltak hajlandóak kihozni. Nem is hagyott bennem maradandó élményeket ez a nedű.
András meg az ő bora
Annál inkább extázisba estem a Hal és Bor Ünnep név alatt futó, amúgy meglehetősen vérszegény rendezvényem kipécézett bortól. Ha nincs az én drágám, eszembe se jutott volna 1200 forintot adni egy kósolónyi adagért. Mivel az én személyes kedvencem és biztos választást kínáló Figula pincészet nem méltóztatott kinyitni bódéjának ajtaját, Gál Lajos egri borásznál kötöttünk ki. Vagyis mint később megtudtuk, a fiánál, Andrásnál.

Nos, a Kék Medoc névre hallgató csoda tényleg megérdemel néhány szót. Ez az évjárat, kissé homályos emlékeim szerint a 2002-es édes lett. Ilyen fajta vörösbornál a természetes érés során előálló és ilyen mértékű édesség állítólag százévente bekövetkező esemény. Meg kell tehát becsülni. Lett is belőle olyan illatorgia, alapvetően feketeribizli és olyan ízkavalkád, éppen csak lágy édességgel, hogy az ember hirtelen kapkodva kezdi el szedni a levegőt és párás tekintettel vizsgálgatja az amúgy meglepően világos, átlátszó bort.
A hirtelen megkóstolt András bora, Péter bora és a bikavér sem rossz választás, különösen hogy közben kedélyesen elcsevegtünk egy kedves fiatalemberrel. Hihetetlen, hogy vannak, akik még csak másodévesek a Közgázon...
A karótnyelt hőscincér meg az ő porcelánjai
Ha már arra jártunk, megnéztük a porcelán múzeumot is, Herenden, de halkan bevallom, hogy inkább a mesésnek kikiáltott vendéglő vonzott. Szombaton úgy egy körül merészeltünk belépni a gyönyörű terítékekkel ékesített szentélybe. Ahol halálos csönd és egy mosolyra képtelen pincér fogadott bennünket. A farmernadrágunk vagy a babakocsiban lévő tízhónapos zavarta? Ezt már sohasem tudjuk meg. Tény viszont, hogy egy ürességtől kongó étteremben akár örülhettek volna nekünk, a vendégnek.
Utánunk még jött két pár is - gyerek nélkül. De ettől sem lett élettel telibb a hely. Az ételek, a 3-4 ezer forint körül mozgó áraknak megfelelően jók voltak és becsülendően nem miniadagok. A bélszínt sikerült porhanyósan puhára sütni, ötletes volt hozzá a minigombóc. A fogasfilé mellé tálalt vajas zöldségek végre túlmutattak a fagyasztott csodákon és édesköményt meg zellerszárat is pakoltak a brokkoli, karfiol és répa hagyományos egyvelegéhez. Sajnos a vargányát csak nyomokban tartalmazó mártás indokolatlanul eltúlzott kapor használata enyhén elnyomta a többi ízt.

De ide végülis kiöltözve, valamilyen ünnepélyes alkalommal célszerű visszatérni, amikor a lelkünk is díszbe öltözve, mély méltósággal képes viszonyulni a porcelán által megkövetelt komolysághoz és a karót nyelt pincérek lassúdad ténykedéséhez.

Nincsenek megjegyzések: