Két hete lapozgatok szakácskönyveket az elmúlt száz évből. Közben élem a szokott virtuális, azaz bloggolós és fórumozó életemet is. Ha valahol kibontakozik egy igazán heves vita, szinte biztos, hogy előbb utóbb felbukkan az érvelés, ami az egykor volt "normális" világot méri a mai körülményekhez.
Sohasem tudom eldönteni, mi a célja és értelme az ilyen összehasonlításoknak. A régiek akkor éltek, mi meg ma. Most van mikró meg turmixgép, mosogatógép és mélyhűtött zöldségek. Persze titokban, romantikus lelkem minden rezdülésével én is megsiratom időnként azt a régi normális világot, amikor még az állatok minden porcikáját fel kellett használni, a szarvától a farka bojtjáig.
És ilyenkor azt sem tudom megállni, hogy ne idézzem meg a Nagyi szellemét. Hiszen neki még volt fogalma arról, hogyan nyúljon hozzá ahhoz a szürkés nyálkás halomhoz, amit jobb helyeken tüdőnek neveznek. Persze tésztát is gyúrt, de erről majd máskor.
A foszló szélű, évtizedek zsíros konyhai levegőjét magukba ivó, pecsétes, barna lapok az álmodozás mellett inspirációt is jelentenek. Velőskolbász? Tárkonyos tüdőkása leves? Kacsa és libavér hagymával sütve? Párolt marhanyelv vadas mártással? Rántott borjúláb? Velős palacsinta? Májpuding? Na, itt már a férjem is némi utálkozással kérte a felolvasás megszakítását.
Pedig a pacalt, a különböző hurkákat még nem is vettem számba. Akaratlanul is eljutottam a disznóvágáshoz és persze a jó öreg kocsonyához. A disznó legeslegpuhább húsával, amelyet Apu órákon keresztül farigcsált: a pofáról!
Forgatom azt a hártyavékony, de géppel írt papírt, amin Édesmama 1947-es jegyzetei szerepelnek a disznóvágásról. Sok felkiáltójellel és aláhúzással szerepel, akkurátusan, mennységekkel és fortélyokkal az egész folyamat. Hogy a hagyma elveszi a bélszagot. És felsejlenek azok a fázós, hószállingózással tarkított decemberi hajnalok.
Valami diadalmas, vad öröm, ahogy a kés végighasítja a hasfalat. Vért, májat, tüdőt és agyvelőt enni mélységesen ősi, félelmetesen emberi. Benne van az évezredes ragadozósors, a vadászatok és a jószágnevelgetés mélysége, a nyers, még meleg hús ruganyos tapintása. A trancsírozás extázisa.
Belsőséget enni, még így, a mai steril körülmények között is jelent valamit. A vákumcsomagolt máj, talán már nem üzen sokat, de az ízében még ma is benne van az ember diadala, aki győz és szerez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése