Kukoricás piskóta szilvamártással


Ezt a süteményt bevallottan egy fénykép miatt készítettem el. A februári Deliciousban találtam, szép rózsaszín tányéron. Kicsit persze át is alakítottam, jó lett, de a szirupos mártásra nagy szüksége van, mert önmagában gyorsan kiszárad.

Kukoricás piskóta szilvamártással
Mi került a süteménybe? 12 deka vaj, 12 deka cukor, 3 tojás, 0,5 dl narancslé, 10 deka liszt, 8 deka kukoricaliszt, 1 kiskanál sütőpor, 1,5 deci joghurt. A mártásba: 15 deka aszalt szilva, 2 deci vörösbor, 2 evőkanál méz.

Hogyan készült? A szilvát beáztattam a borba, hogy puhuljon.
A tojás fehérjét habbá vertem. Összekevertem a kétféle lisztet és a sütőport. A vajat és a cukrot habosra kevertem. A sárgájákat egyesével belekevertem, majd jött a narancslé és a joghurt is. A nedves keverékbe beledolgoztam a lisztet, majd óvatosan beleforgattam a fehérje habot is. Kerek formában sütöttem, kb. 50 percig, 180 fokon. Egy kicsit korábban is ki lehetett volna venni, mert egy picit túl sötét lett a teteje.
A borba áztatott szilvát a mézzel együtt addig forraltam, amíg az alkoholtartalom elpárolgott. A felszeletelt süteményre kanalaztam a szilvás öntetet és még lanyosan tálaltam.

3 megjegyzés:

Maimoni írta...

Szia Ági, gratulálok! Szép az új blogod, remélem, ezt is olyan szeretettel fogod gondozni, mint a régit!

Névtelen írta...

Ezt én is elkészítettem, igaz kicsit másképp. Az enyémben nem volt kukoricaliszt, viszont a joghurttól inkább szaftos volt, nem száraz.

Ági, aki főz írta...

Jé, tényleg. Na látod, neked, aki betartja a receptet, milyen jól sikerült, de én meg nem férek a bőrömbe. De ez a szilvás cucc, narancslével vagy nélküle is telitalálat!