Kukoricázok

A zsenge csöves kukorica az egyik legjobb étel a világon. Bő, sós vízben megfőzve, két marokra fogva harapdálva a nyár maga. Nem is szoktam bajlódni azzal, hogy mást készítsek belőle, hiszen így is mindenki kedvence.

Már évek óta tervezgettem egy jó kukorica levest. Volt néhány hamvába holt próbálkozásom, főként a fagyasztott alapanyagból. Most azonban már nem halogathattam a feladat megvalósítását, a szeptemberi Olive-ban jött szembe velem a legszimpatikusabb recept, amit szinte tökéletesen sikerült megvalósítanom. (A linkelt bemutató példány 6-7 oldala.)

Kukoricaleves

Mi kell 4 adaghoz? 1 kanál piros curry paszta, 2 deci kókusztej, 2 cső kukorica, 1 doboz koktélrák (10 deka), 5 deci húsleves, petrezselyem zöldje.

Hogyan készül? A kukoricát talpára állítottam és levagdostam a szemeket. A curry pasztát felforrósítottam, rádobtam a kukoricát, összeforgattam és felöntöttem a kókusztejjel meg a levessel. Amikor, mindössze néhány perc után puhára főtt a kukorica, beleszórtam a rákocskákat, megrotyogtattam. A tálaláshoz rászórtam a durvára tépkedett petrezselymet is.

Megjegyzések: A curry paszta jó csípős, be is sűríti a levest, viszont a kókusztejtől kellemesen selymes lesz. Az eredeti recept szerint néhány szem félbe vágott koktélparadicsomot és koriander levelet is tehettem volna bele. A curry paszta helyettesíthető hozzávalóival is, ugyanis chilit, citromfüvet, fokhagymát, hagymát, galangát tartalmaz.

További inspiráció, avagy mindenki kukoricalevest főz:

Chili és Vanília Parmezános és chilis levese

Dolce Vita Kukoricakrémlevese

La Tartine Gourmand csavargós beszámolójának végén ismerteti a zellerszállal ízesített Kukorica levesét

Kukoricapuding

Ha már a kukoricánál tartunk, fel kell vésnem az örökkévalóság számára azt a kukoricapudingot, amelyet még tavasszal készítettem. Igen nagy sikert aratott, de a felfirkált hozzávalólistát azóta sem találtam. Most megleltem a cetlit, úgyhogy gyorsan be is írom, nehogy megint elveszelődjön.

Mi kell 6-8 tálka megtöltéséhez? 20 deka szemes kukorica, 15 deka kukoricadara, 3 deci tej, 2 tojás, 4 evőkanál reszelt parmezán, só, bors, reszelt szerecsendió, vaj.

Hogyan készült? A süthető tálkákat kivajaztam. Az összes hozzávalót alaposan elkevertem, beleöntöttem a tálkákba, de nem töltöttem teljesen tele, mert a keverék megduzzad. Egy tepsibe forró vizet töltöttem, ebbe állítottam a sütőformákat és 45 percre betoltam a 180 fokos sütőbe. A puding, ha átsült, ki lehet fordítani a formából és kiváló köret lesz belőle mindenféle szaftos húsokhoz.

Nincsenek megjegyzések: