Szűzpecsenye tavasziasan

Újkrumpli, újhagyma, zsenge saláta. Mi sem jellemezhetné jobban mostanában a hangulatomat, mint ezek a zöldségek. Annak ellenére, hogy a sertésszűz nem tartozik a legkönnyedebb étkek közé, egészen kivételesen jól sikerültnek nyilvánítom ezt az összeállítást.

Mi kell hozzá, hogy 2-3 nagyon éhes ember jóllakjon? 1 sertésszűz (kicsit több, mint fél kiló), 1 csokor újhagyma, (ami már nem annyira nyalka, hízni kezdett ugyanis), 1 dl tejföl, 1 kiló újkrumpli, 1 evőkanál olíva olaj, 1 evőkanál vaj, só, bors.

Hogyan készül? A húst amolyan másfél centis szeletkékre vágtam. Fűszereztem. A vaj és olaj felforrósított keverékében mindkét oldalát megkapattam, majd átpakoltam egy tűzálló tálba.

A felkarikázott hagymát picit megfonnyasztottam a hús által hátrahagyott zsiradékon. Közben a hússzeleteket megkentem tejföllel, ráhalmoztam a hagymát és az egészet fóliával lefedve a sütőbe toltam. Az elkövetkező háromnegyed órát ott is töltötte a cucc.

Az újkrumplit megkapirgáltam, hosszában félbevágtam és egy másik tűzálló tálba pakoltam, a vágott felével felfelé. A tálat a másik mellé toltam, de ezt nem fedtem le. A krumpli nagyjából fél óra elteltével szépen megpuhult és kicsit meg is pirult a 200 fokos sütőben.

Friss, fejes salátát is ettünk hozzá. Szinte hihetetlen, de egészen tökéletes harmóniába került minden íz, a krumpli és a hagyma is szinte édesek voltak, ami összességében igen jól illik a sertéshús zamataihoz.

Nincsenek megjegyzések: