Körbeettük a Balatont

Előre felhívom a figyelmet, hogy 1. nagyon tömény összefoglaló következik; 2. hatásvadász módon a gyerekekkel illusztrálom az eseményeket.




Kistücsök étterem, Balatonszemes
A múltkori kellemes élmények után most egy nagyobb társasággal tértünk vissza. A legtöbben közülünk az olyan biztonságos kajákat választották, mint a rántott hús. Ez kitűnő, ahogy az olyan különlegességek is, mint a szarvasgerinc céklás öntettel. Az én paprika krémlevesem mennyei volt, ezúttal a desszertek is meghozták a múltkor hiányolt szikraesőt, különösen a kávés-csokoládés költemény váltotta be a reményeket. Azért a repcés fagyi se semmi.
Keserű szájízt hagyott viszont bennem, hogy bár kelkáposztás tésztát rendeltem, szó nélkül mangoldosat kaptam. Ezt én spenótnak néztem, a pincérnek szóvá is tettem, de elhesegetett. Végül a séffel történő levelezés valamelyest megnyugtatott, hogy mégse lehet velem kelkáposztaként megetetni a mangoldot. (A felső képen.)


Lángosevés
A lángost két helyen teszteltük az udvari és az akali strandon. Az udvari klasszisokkal jobb. Friss, hatalmas és vastag.
Az udvari strand, bár nem olyan szépen kiépített és talán a játszótere se a legjobb, a zöldségese egy nagyon jó ötlettel keresi meg a télire valót. A kiválasztott gyümölcsöket ugyanis falatnyira vagdossa, tányérra teszi és műanyag villát szúr belé. Ennél jobb strand-kaja nem igen akad.

Grillezés
Pácolt padlizsánnal készültem: fahéj, paprika, olaj. Nagy sikert aratott. A fiúk szállították a húsokat, illetve az egyszerűen fetával megtöltött, grillezett gombafejeket, amelyek még az előtt elfogytak, hogy a teraszra felértek volna.


Lucifer csárda Vászoly felé

A Lucit mi még mindig nagyon szeretjük, ördögi nagyságú adagokkal traktálnak. A minőség lehet, hogy nem üti meg a Michelin mércét, de egyszerűen jó, házias, laktató. A pacalpörkölt után megnyaltam mind a tíz ujjamat.
Szeremley étterme, a Szent Orbán Badacsonytomajon
A pocsék lenne az étel, ez az étterem akkor is fantasztikus lenne. Innen fentről a hegyoldalból ugyanis olyan kilátás van a Balatonra, amitől egyszerűen nem kap levegőt az ember. Csak bámulja a kékeszöld vizet és mindent elfelejt.
Azért ettünk is. Az étlap elég szerény, de találni jó dolgokat. Például egy korrekt túróstésztát a gyerekeknek, mennyeien puha libamájat nekem. Így nyár végén pedig a friss must, illetve most még alkohol mentes szőlőlé is jólesik.
Terven kívüli szolgáltatásként a gyerekek nagy érdeklődéssel asszisztáltak a szőlő metszéséhez.


Karolina, Silver Resort, Balatonfüred
Imádom ezeket a régimódi süteményeket, igazi kuglófot és társait. Egyszerűen mennyeiek, bár egyáltalán nem illenek ehhez a modern környezethez. A teák is finomak, bár nem különlegesek.



Bazsalikom étterem, Silver Resort, Balatonfüred
Ide újra és újra visszajövünk egy pizzára. Nem rossz, de nem is kiváló. Jól lehet vele lakni és közben nézegetni a kikötőt, naplementét, stb. A limonádéjuk viszont fincsi.



Bergmann, Balatonfüred
Indulás előtt még beugrottunk az én legnagyobb kedvencembe. Továbbra is minden elvárást teljesítenek, kezdve a pogácsától a jeges kávéig. Az új, mousse alapú desszertek nem nyűgöztek le, de annyi torta és sütemény közül lehet választani, hogy még ezt se bánom.

6 megjegyzés:

Judit írta...

Ölég jól körbe ettétek a Balatont-:)Judit.

"saját levében" írta...

És egy pohár füredi savanyúvíz, az megvolt? Hol van a bergmann?

chilii írta...

a Bergmann nekem is gyengém! :)

Ági, aki főz írta...

SL, na látod, a savanyúvizet meg nem elfelejtettem...
A Bergmann 2 helyen is van, az egyik a főúton (Petőfi S. u) a másik a Zsigmond u. elején.

Judit, Chilii, ;-)

Névtelen írta...

Füreden az Aranycsillag kihagyhatatlan! Próbáljátok ki, de asztalfoglalás szükséges mindenképp.

Karolina csodás!!!

Ági, aki főz írta...

Aranycsillag? Mindig tanul valami újat az ember, még csak nem is hallottam róla.