Tavaszi finom főzelék


Ropogós, zsenge új répa! Csodás önmagában elrágcsálni, de három nagyobb darabot azért megmentettem, felkockáztam picire.

Újhagyma. Szinte mindennap elfogy egy-egy csokor: megy a salátába, levesbe, tésztamártásba. Mindenbe, vöröshagyma helyett. Mert könnyű vele bánni, nem csípi a szemem és pillanatok alatt karikázom fel.

A piacon már van borsó is, de még a fagyasztóban lévőt használtam fel. Ezzel tényleg nincs dolgom. 25 dekát használtam most fel.

Cukkini. Szerintem még korai, de ha már valahogy hazakerült, akkor azt is apróra kockáztam hámozás után. Nem vagyunk mi országos haverok, mert általában olyan szottyosra fő, ezért szoktam mindenféle raguk vagy éppen főzelékek mélyére rejteni. Egy nagyobb darab pont elég volt.

Kapor. Ma már mintha szégyellni való fűszer lenne. Hiszen ott a divatos bazsalikom, koriander meg menta. A kapor meg mehet a sufniba búslakodni. Nos nálam aztán nem. A főzelékekbe, különösen a tökfőzelékbe ugyanis kapor kell. A nélkül nem ér az egész semmit.

Krémsajt. Na nem a tömlős, hanem a dobozkás, amerikai krémesség, amit annó angyalokkal reklámoztak. Teljes mértékben átérzem az asszociációt.

A először a hagyma és a répa főtt pár cseppnyi vízzel, úgy 10 percet, aztán mellément a borsó meg a cukkíni. Még 10 percet párolódott, aztán lehúztam, belekevertem a kaprot meg a krémsajtot. Egy kicsit vizesebb, kevésbé sűrű mint egy igazi, sűrített főzelék, de az íze egyszerűen isteni. A sok zöldség már-már édes. Ettünk hozzá fasírtot is, de a lényeg, hogy csak úgy lapátoltuk befelé ezt a sok finom, friss zöldet, amire úgy áhítoztam az elmúlt hónapokban.
Mehetett volna még bele karalábé, karfiol is, hiszen a variációk végtelenek. Néhány szál spárgát is szívesen láttam volna ebben az összeállításban, de jó ez a tavasz!

Kucsmagomba tésztán



Hol van már az az idő, amikor undorodva piszkáltam ki a gombákat az ételből? Azóta rájöttem, hogy nem bennem, hanem a konzerv lében tocsogó sampinyonnal volt a gond.
Az utóbbi években megszerettem a gombát, főleg a vad és izgalmas fajtákat. Sokat olvasgatom a "Ha bolond, ne szedd le" blogot is, ihlet és ismeret szerzés céljából. Bár a szarvasgombát még mindig nem imádom az árának megfelelő mértékben, egyre jobban szeretem a rókagombát meg a vargányát is. Ezek később jönnek majd, sőt már fagyasztva is beszerezhetők.

Most viszont volt a piacon kucsmagomba két bácsinál is. A nagyobbakat választottam, amelyek az ízletes kucsmagomba névre hallgatnak. Még pár hétig lesznek is, érdemes kísérletezni velük, mert egészen fantasztikus az ízük meg az állaguk is. Nem lesznek olyan nyálkásak, hanem amolyan jól haraphatók maradnak. Nem túl erős a zamata, inkább olyan lágy, krémes. Jól passzoltak hozzá a pluszok, amiket hozzáraktam.

Először azonban jó alaposan ki kell mosogatni a sok-sok homokot, földet a vájatokból. Miután ezzel megvoltam, a kb. 15 dekányi kucsmát nagyobb darabokra törtem, vajat forrósítottam és rádobtam a lerázogatott gombát. Egy gerezd fokhagymát felszeleteltem, azt is mellé raktam.
Aláöntöttem 2 evőkanál konyakot, amikor elpárolgott, elhúztam a tűzről. Hozzáforgattam 2 evőkanál tejszínt meg 1 evőkanál apróra vágott petrezselymet. Picit megsóztam, borsoztam és rengeteg parmezánt reszeltem a tetejére.
Frissen kifőtt tésztával ettem.

Ez egy egyszemélyes, önző adag, de olyan isteni, hogy nem is bántam, hogy nincs konkurenciám a fogyasztásában. Amíg egy morzsányi is volt a tányéron, nem is tudtam abbahagyni.
Két éve halhoz és omletthez használtam a kucsmagombát.

Zsenge reteklevél


Állok a kétzsebkendőnyi erkélyemen és csodálom, illetve tépdesem a termést. Az elmúlt öt évben megbizonyosodtunk arról, hogy az egyetlen növény, amely alkalmazkodik a sanyarú életfeltételekhez, amelyek nálunk uralkodnak, az a muskátli. Az májustól novemberig, dacolva minden ridegtartási kísérlettel, burjánzik.

Ennek ellenére én minden egyes tavasszal - valami ősi, a kertészkedési gént kiirthatatlanul aktivizáló ösztöntől hajtva - megpróbálkozok egyes növények felnevelésével. A paradicsom nem érik be és tetves lesz. A fűszernövények egyszerűen elkókadnak és kész. Volt egy kecsegtető saláta kísérletem is, de egy bizonyos pont után nem akartak tovább fejlődni, hanem elrohadtak.

Az idén retekkel meg zsázsával próbálkoztam, hiszen ezek csíráztatásával elég jól boldogultam a tél végén. Na persze, ahogy Ági elképzeli ezt a dolgot: az üres muskátlis cserepekbe beleszórtam a magokat, oszt csókolom.

A növények azonban csodás lények: kihajtottak, sőt retekerdőm lett. Így aztán ritkítani kell az állományt folyamatosan. Szóval állok a teraszon és buzgón tépkedem kifelé a hajtásokat, mikor Eszter barátnőmet meglátom az utcán.

- Szia!

- Szia! Mit csinálsz?

- Kertészkedek! - mondom nagy büszkén.

- Csak nem retek? - kérdezi ő, jó 6 méter távolságból.

- Te jó ég, hogy ismerted fel?

- Én is vetettem tavaly.

- Túl sok lett, ki kell tépkednem egy csomót.

- Nagyon finomak azok a zsenge levelek!

- Finomak? Én ki akartam dobni...

- Ki ne dobd! A legjobb saláta, egy pici ecettel.

Így lett nekem reteklevél salátám: zsenge, de mégis ízletes levelek meg egy kis piacról származó igazi retek, illetve fél citrom levének, pici sónak összeházasításából. Tényleg ez az egyik legjobb saláta, ha valaki szereti a retek jellegzetes ízét. A zsázsáról majd legközelebb...

Napi mosoly 8.

Na, ez már kihívás. Mi jót és szépet lehet találni abban, hogy az embernek két napig fáj a torka? Nem csak úgy fájdogál, hanem iszonyúan fáj minden egyes nyelési kísérlet.
1. Lehet örülni annak, hogy a gyerekeknek csak a takonytermelésük öltött ipari méreteket, de nem lettek lázasak pl.
2. Lehet örülni annak, hogy ha az ember torkán csak a gyógytea csúszik le, akkor a fölös kilók is megindulnak lefelé.
3. És lehet annak is örülni, hogy képes vagyok magam meggyógyítására. Ha eddig nem néztetek teljesen hülyének, most, ha ezt elmesélem, biztos elgondolkodtok azon érdemes-e ennek a zakkant tyúknak az irományait olvasni. Este ugyanis már teljesen elegem lett és elhatároztam, hogy reggelre véget vetek ennek a torok-dolognak. Nos, valamennyire sikerült, mert már tudok nyelni. Fél éjjel a torkomat sikáltam. Gondolatban beültem szépen, jól megnéztem magamnak a gyulladt, dagadt torkomat. Aztán levakartam róla a nem oda való rétegeket. Ezt összecsomagoltam, kidobtam a szemétbe. Aztán jó alaposan átmostam fertőtlenítőszerrel, le is törölgettem szárazzal. Végül puha, fehér balzsammal kentem be, hogy gyorsabban gyógyuljon. És ezt addig-addig csináltam, amíg el nem aludtam.
Persze lehet, hogy amúgy is elmúlt volna meg a literszámra nyakalt mézes, illatos kamillatea is biztos besegített. És az is biztos, hogy a koldreksz semmiféle pozitív hatást nem gyakorolt rám, azt hiába ittam az elején.

Juhtúrós pogácsa


Eddig még nem nagyon sikerült finom, könnyű pogácsát előállítanom. Mert nálam a pogácsa legfőbb tulajdonsága, hogy majd' elrepül. Most ezt a követelményt sikerült megugranom, tényleg jó lett és finom is. Egyetlen apróságról, nevezetesen a sóról feledkeztem meg, így elég kevéssé lett élvezhető, bár a gyerekeknek így is tetszett. A tetejére reszeltem egy kis sajtot, hogy egy picit ellensúlyozzam és javítsam a helyzetet.
Szóval ha legközelebb kerül bele só is, akkor már-már a tökéletes pogácsát alkotom meg.

Juhtúrós pogácsa


Hozzávalói: 15 dkg juhtúró, 15 dkg tehéntúró, 1 dl tejföl, 2 tojás sárgája, 1 kiskanál só, 1 csomag száraz élesztő (vagy fél csomag friss), 60 dkg liszt, 1-1,5 dl víz.
Készítése: A túrókat, tejfölt, tojássárgáját, sót jó alaposan összekevertem. Fontos, hogy ne legyenek hidegek a hozzávalók, inkább szoba hőmérsékletűek, langyosak legyenek. A lisztet az élesztőporral kevertem össze, majd beledolgoztam a túrós keveréket. Vizet annyit adok hozzá, hogy jól gyúrható legyen a tészta, de ne ragadjon. Ez utóbbi ellen lisztszórással lehet védekezni.

A tésztát először gömböc formájában kelesztem, a keverőtálban, konyharuhával lefedve. Egy-másfél óra múltán újra átgyúrom, kinyújtom olyan 2-3 centisre és pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A maradék tésztát nyugodtan újra össze lehet gyúrni és kiszaggatni. A pogácsákat ismét kelesztettem, legalább fél óra kell neki, de egy óra sem árt meg.
Ez alatt felfűtöm a sütőt, 200 fok körül teszem be a sajttal megszórt pogácsákat, 10 perc után leveszem a hőt 180 fokra és még 15-20 percig sütöm.

Finom, puha, könnyű. Ne feledjétek a sót!

Taverna Dionysos, a görög étterem


Voltam párszor Göröghonban, úgy tíz felett. Mindig jókat ettünk, bár ez sokszor saját főzőcskézésünknek volt köszönhető, hiszen önellátásra rendezkedtünk be. Egy szimpatikus szokás, nevezetesen, hogy a reggel, a péknél leadott tepsi és tartalma délutánra szépen megsül és vihető-ehető, jelentős mértékben könnyítette meg élelmezésünket.
Voltam párszor "a" görög étteremben is, ez is már tíz felett lehet. Ami lenyűgöz, az nem is az ételek, hanem, hogy sikerült nekik mindenféle változtatás, modernkedés nélkül ugyanolyan jónak maradniuk. Többször volt már az az érzésem, hogy itt egyszerűen jobb a kaja, mint Görögország sok turistacsalogató vendéglőjében. E nélkül biztos nem tudnának talpon maradni és engem is rávenni, hogy egy-két évente elérjem a vágyakozásnak azt a szintjét, hogy visszatérjek. Lehet, hogy kényelmetlenek a székek, magasak az árak és jobbára külföldiek a vendégek, ha előkerülnek az ételek, már semmi más nem számít. Még a háttérben - szerencsére nem túl hangos - de egyre ismétlődő görög zenéről is elfeledkezik az ember egy időre.
Az előételtál egyszerűen kihagyhatatlan, bár az elmúlt két év alatt megváltoztatták egy kicsit. A krémes krumplipüré, a jól fűszerezett padlizsánkrém szerencsére maradt. Üdvözlőfalatkának meg úgyis kaptunk egy kis halikra krémet, így az után sem kellett szomorkodnom. Kértünk még töltött szőlőlevelet, de ez nekem túl savanyúra sikerült, bár így is elfogyott gyorsan.
Úgy éreztük, mielőtt leültünk, hogy szörnyű éhesek vagyunk, ehhez képest alig tudtuk legyűrni a souvlakit meg a halas-rákos nyárasat. Valószínűleg a pitakenyeret kellett volna mellőzni, de még ez is tökéletes, úgy magában vagy czaczikibe mártogatva.
Kóstoltam már itt a muszakát, a fehérboros kagylót sosem csalódtam, de általában a desszertre már nem futja a bendőm űrtartalmából. Most is kimaradt volna, ha búcsúfalatnak nem kapunk tényleg falatnyi galaktobourekot, azaz tejes grízt réteslapok közé rejtve.
Meg kell még emlékeznem a limonádékról is, volt bodzás meg sima, egyik frissítőbb, mint a másik.
Már számolgatom a hónapokat, vajon mikor adódik megint alkalom, hogy rábeszéljem a családot, barátokat egy görög estére.

6 év

Mit mondjak? Megint eltelt egy év. Most már ez az egyik legrégebb óta tartó dolog az életemben. Több, mint az egyetem, több, mint a gimi. Több, mint a gyerekeim éveinek száma összesen.

Egy év alatt mi történt? Sok evés, a vágyottnál némileg több plusz kiló meg egy új könyv. Kitaláltam a villa-interjúkat - jönnek még újak is, elkezdtem a napi mosolyokat összeírni, hogy tudatosítsam milyen jó dolgokkal vagyok körülvéve.

A lazacos-tejszínes tésztát pedig még mindig nagyon szeretem.

Körözött


A körözött a világ egyik legegyszerűbb étele, mégis övezi némi misztikum. Nálunk például kifejezetten ünnepi ételnek számított, Apu szépen betöltötte a halványzöld paprikába, aztán felszeletelte. Úgy sejtem ő kevert bele vajat is, hogy megdermedjen és könnyebben kezelhető legyen.

Én jobban szeretem, ha puhább, már-már folyós és persze azt szeretem a legjobban, ha a kedvenc tejesemtől, a piacon szerzem be a hozzávalókat: krémes, nem száraz túrót és persze juhtúrót, ami nélkül az egész fabatkát sem ér. Kell még jóféle, tejszínes, nem savanykás tejföl is. Ezeket villával összetöröm, keverem.

Aztán jön a fűszerezés, ez már a dogmák és az egyéniség kibontakoztatásának terepe. A szép narancsos-rózsaszínt adó összetevő persze az őrölt pirospaprika. Nálam mindig van kéznél jóféle, tótkomlósi. Szerintem kell még a körözöttbe köménymag is, lehetőleg őrölt, így nem kell ráharapni a magokra. Mehet bele pici só és bors is, nekem ennél több fűszer nem nagyon kell.
A vöröshagymát nem igazán kedvelem nyers formájában, ezért vagy egy picit szelídebb lilahagymát vagy még nagyobb kedvvel snidlinget, leánykori nevén metélőhagymát használok.
Vannak mindenféle iskolák még ezen kívül, egyesek nem átallanak sört, szardellapasztát meg Worcester szószt használni, de lássuk be ezek már olyan mértékű elhajlások, amikre semmi szükség.

Nekem már csak egy szép szelet kenyérre, esetleg egy kis retekre, paprikára van szükségem. A kenyér-körözött aránya kettő az egyhez, de feltétlenül a körözött javára billentve a mérleget. Az se baj, ha időnként egy-egy nagyobb mennyiség súlya alatt megroppan a kenyerem és úgy kell a tányérról felkanalazni kedvenc kencémet.

Szolid vasárnapi horror


Legtöbbször mit sem sejtve ültem a vasárnapi ebéd csinosan terített asztalához. Minden második héten volt mit ünnepelni: születésnap, névnap, egyéb sátoros ünnepek. Ilyenkor az ételek végeláthatatlan sorokban vonultak fel az asztalra, mindig megállapítottuk, hogy nem érdemes siránkozni addig, ameddig ennyi jót és finomat pakolhatunk a gyomrunkba.

A legmélyebb nyomokat azonban mindig a húsleves hagyta bennem. Hogy én hogy szeretem? Üresen, amolyan erőleves módon, szigorúan tészta nélkül, esetleg egy csomó apróra vágott petrezselyemzölddel. Attól még, hogy nem pakolom tele a levesemet mindenfélékkel, a benne főtt cuccok íze így is érezhető, Anyu gyöngytyúkból előállított csodája például mindig lestyántól illatozott.

Szerencsémre az ízüket, színüket levesnek adó hozzávalókat általában gondosan egy tányér nevű elkülönítőre teszi a gondos háziasszony, hogy aztán a kanalazás után megkezdődhessen a csámcsogás. Meredt lábak, tollatlan szárnyak lesznek éles fogak martalékai. A nyak aprócska cafatjait csak szívó-szürcsölő hanghatások kíséretében lehet kinyerni. Ezek a percek egyesek számára az élvezetet, mások számára a merő borzalmat jelentik.

A belső szervek felett általában már komoly frontvonalak alakulnak ki: a legértékesebb májfalatok, a szív és a zúza a legjobb csokitorta ígéretével egyenértékű. És akkor még nem is beszéltem az agyról. A csirkének mini agya van, két pici gömböc, szürkés színben. Úgy lehet hozzáférni, ha az ember nagy erőbehatással szétnyitja a koponyát, aztán onnan kipiszkálja. Van nyúlványa is, íze nem sok, de a puha állaga miatt megéri a nehézségeket vállalni. Naná, hogy a gyerekek elsőbbsége megkapni ezeket a pici csemegéket.

Sokszor, így tavasszal hetente veszek aprólékot, teszem a legnagyobb lábasba, mellé répát, petrezselymet, hagymát, karalábét, zellert pakolok. Sokszor főzök bele borsót is, vagy ha elfogyott a leveszöldség, leszűröm a levet és más ételekhez használom fel. Új leveseket kreálok belőle vagy rizst főzök benne. Csak egy dologgal nem tudok megbirkózni. A lábak, fejek, taréjok és ki nem bukkant tojások jelenlétével. Többször történt már, hogy megégettem a kezem, mert túl gyorsan szerettem volna megszabadulni a házi szárnyasok meredező testrészeitől. A számat viszont azért szoktam megégetni, mert a májat meg a legjobb csemegének tartom és igyekszem kilopni a frissen elkészült levesből.

Mit tehetnék hozzá? Kissé skizofrén a hozzáállásom a dinoszauruszok legközelebbi leszármazottaihoz. Gyerekkoromban egészen konkrétan még rettegtem is tőlük, paréjt se mertem átdobni a kerítésen, mert mindig őrült kavarodást okoztak a buta tyúkok. Azóta nagyjából döglött állapotban, szépen kibelezve randevúzunk egymással, ami az én részemről meglehetősen boldog állapot, a csirkéket meg nem szokták megkérdezni.

Ui: Csigatészta nélkül meg nem élet az élet. Ezt az 1-es számú gyermek üzeni a világnak.

Napi mosoly 7.

Egész nap a barátaink kertjében tölteni az időt.
Pogácsát enni egész délelőtt.
Érdeklődve figyelni, ahogy mások a bográcsos pörkölt készítésével foglalatoskodnak, aztán jó alaposan bekajálni.
Tollaslabdázni, beszélgetni, de nem politizálni.
Aztán az egészet sajttortával, Fekete-erdő tortával meg hasonló jókkal lefojtani.

Napi mosoly 6.


Málnás-banános turmixot kortyolgatni, vagy sűrű joghurtba keverni a málnát és mézet csorgatni a tetejére.
Fodrászhoz menni, és utána napokig idegenkedve túrni a hajamba.
Szerelmesregényt olvasni a villamoson, és nem gondolkodni azon, a mellettem állók beleolvasnak-e.

Sütifüzetek rendelhetők

Az idén is készülnek a sütifüzetek, amelyek a SegítSüti akció összes receptjét tartalmazzák. 500 forintos áron rendelhetők. Vigyázat! Gyorsan fogynak.

Napi mosoly 5.


Találni egy okos gyógynövényes könyvet és felfedezni benne a gyerekkorban látott erdők-mezők színfoltjait. Rájönni, hogy bár a nevüket nem ismertem, mégis szöszös ökörfarkkóró, pásztortáska, papsajtmályva meg mezei katáng között töltöttem a gyerekkoromat.
(A képen nem ezek vannak.)

Májas rizspiláf


Mélyen egyetértek a Hungarian Nouvelle Cuisine blog írójával abban, hogy a piláf-jellegű étel sokkal közelebb áll a helyi néplélekhez, de legalábbis az én gyomromhoz mindenképpen. A rizseshús puha, nem ragacsos rizsszemei sokkal kedvesebbek ínyemnek, mint a rém bonyolultan készíthető, ezer szabállyal nehezített, roppanós rizsszemekkel tarkított rizottó.

A piláf elnevezés az oszmánokkal jött errefelé, tulajdonképpen egy rizses egytálétel gyűjtő elnevezése. Magam részéről úgy csinálom, hogy mindent bepakolok a nagy serpenyőbe, pirítom, felöntöm, letakarom és készre főzöm.

Kissé terjengősebben ez a májas piláf receptje 4 nem túlságosan éhes személy részére:

1 póréhagymát felkarikázok, keresztben is felvagdosom, hogy pici darabok legyenek. 30 deka kacsamájat (lehet csirke-alkatrész is) nagyobb falatnyi darabokra vagdosok. Mély, fedéllel is rendelkező serpenyőmben forrósítok 2 evőkanál olajat, rádobom a hagymát, májat meg 2 lereszelt fokhagyma gerezdet. Sózom és kevergetve megpirítom.

3 dl rizst szórok a májhoz, pár percig így szárazon kevergetem, hogy a rizs is átmelegedjen. Ekkor öntöm fel 6 dl vízzel (persze húslevessel még finomabb lesz). Beleszórtam még 2 evőkanálnyi vöröslencsét (elhagyható, de isteni finom). A fűszerezést amolyan arabos-törökösre vettem: fahéj, római kömény, bors. Naná, hogy nem bírtam magammal, és egy szűk maréknyi mazsolát is szórtam bele - ettől egészen fantasztikusan gazdag lesz az egész.
Még egyszer átkevertem az egészet, lefedtem és alacsonyra vettem a lángot.

Körülbelül 20 perc alatt puhára párolódik a rizs, felszívja a vizet és finom ízes lesz. Tálaláskor egy csomó friss petrezselymet szórtam rá. Egy kis menta vagy koriander levél se árt neki, sőt sűrű joghurtot is adhatunk hozzá.

Napi mosoly 4.


Az ovisokkal buzgón kertészkedni a föld napja alkalmából. És reménykedni, hogy még most nem szakad ránk az eső.

Egy nagy adag túrós tésztát enni rettentő sok pörccel a tetején.

Kukoricadarás-tejfölös kevert süti


Olyan sokszor fogok mellé a kevert sütikkel, de ez most kivételesen nagyon jól sikerült! Puha lett, levegős és a tetejére szórt mogyoró se tett neki rosszat. Imádom a megpörkölődő mogyoró illatát!

Kevert sütit mindig a joghurtos/tejfölös pohárral csinálom, azt használom mércének, így tényleg a világ legyegyszerűbb dolga. Az se baj, ha csak úgy szemre mérek, bár az arányok azért számítanak. Ha jól tudom, akkor nem lesz kemény, ha csak gyorsan összekeverem és már megy is a sütőbe, nem vár semmire.

Mi került bele? 2 tojás, 1 pohár tejföl, 3/4 pohár cukor, 1,5 pohár finomliszt, 1/2 pohár kukoricadara, 1 tasak sütőpor, 1/2 pohár olaj, csapott kiskanál fahéj, 2 evőkanál durvára vágott mogyoró.

Hogyan készült? Először a tejfölt, tojást, olajat és cukrot kevertem össze jó alaposan. Aztán beleszórtam a lisztet, darát, sütőport, fűszert. Jól összedolgoztam, sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem. A tetejére szórtam a mogyorót. 35 percig sütöttem. Jó alaposan megnőtt és puha, nedves tészta lett.
Volt egy olyan gondolatom is, hogy aszalt szilvát is pakolok a tetejére, de azok sajnos elégtek, megkeseredtek a sütőben. Legközelebb majd belekeverem a tésztába, akkor nem kell a fekete maradványokat egyesével lepiszkálni a tészta tetejéről.

Napi mosoly 3.

Bekucorodni a kanapé sarkába egy nagy bögre forró teával és bambulni az esőt.

A gyerek előtt 10 perccel ébredni és hallgatni a szuszogásukat.

Elmerülni az önsajnálatba, jó mélyen, és tudni, hogy úgyis elmúlik minden.

Tejfölben sült spárga


Megvettem az első csomag spárgámat az idén. Őspárgaságával is csak pár éve kötöttünk mély és szoros barátságot. A zölddel talán egy picit bensőségesebb viszonyt ápolok, mint a fehérrel, lévén előbbit nem kell pucolgatni.

Az a legnagyobb bajom a spárgával, hogy olyan könnyű pocsék ételt csinálni belőle. Van egy elég erős jellege, állaga. Nem is annyira az íze a lényeg, hanem az a puha, mégis rágós teste-szára. A fejekkel nincs gond, pillanatok alatt puhulnak. Szóval ennek szeretése sem megy elsőre, gyakorolni kell, és nagyon rövid a rendelkezésre álló idő: 1-2 hónap évente. Konzerv spárgát elvből nem veszünk. Ugye?

Az elmúlt két évben, amióta elérhető közelségbe került a piacon ez a csirág/nyúlárnyék dolog, azóta egyre csak kísérletezem vele. A legjobb talán egy jó kis quiche-be tenni, ott érvényesül igazán franciás bája. Persze a rizottóhoz meg a gnocchihoz sem elvetendő. Egyszer majd szeretném csak úgy rádobni a grillre is, de ez még várat magára. Húsos szalonnába tekerve is jól meg lehet sütni, meg persze krémleves is készülhet belőle.

Az első adagot azonban mégis a kedvenc módomon, egyszerűen tejfölben sütve készítettem, ahogy már bevált nekem.

Tejfölben sült spárga

A sípokat megmostam, ahol elpattant, ott törtem és az alsó, fás darabokat kidobtam. (Ezt lehet alaplébe, levesbe belefőzni.) A spárgát egy sütőtálba fektettem, rálocsoltam egy doboz tejfölt. A legjobb ha a piacon szerzünk jó folyós, tejszínes, édes tejfölt. Só, bors csak mérsékelten a tetejére. A tetejére ráreszeltem 2 gerezd fokhagymát és beborítottam maréknyi reszelt parmezánnal. Körülbelül fél órát sült a sütőben.

Egy picit rágós, nagyképűen mondva roppanós lesz így a zöldség, de jól érvényesülnek karakteres ízei. Itt most tényleg a spárga kapta a legnagyobb jelentőséget, az összes tányérra kerülő dolog csak asszisztált hozzá. Sütöttem mellé natúr (hemi elnevezésű) halfilét meg az egyik legnagyobb tavaszi kedvencemet, újkrumplit. A puhára, kívül picit odakapósra sütött mini krumpliszemeket magában is, bármennyit. Alig várom, hogy picit lejebb adják a 900 forintos árat.
Mi ez, ha nem tökéletes tavaszi ebéd? (Volt utána egy kis Haagen Dazs címszereplőjű dőzsölés is.)

Napi mosoly 2.

Rádöbbenni, hogy igenis szuperanyu vagyok. Megy a mosógép, sül a süti és kivasaltam egy rakat pólót. Igaz, hogy a gyerekek folyamatosan gyepálják egymást, de még csak 9 óra van!

Napi mosoly 1.


Végigmenni a Kopaszi-gát egész U-ján, legalább 10 percig csöndben ücsörögni a homokos részen és figyelni, ahogy dolgoznak a kőcök.

A régi táskák átpakolása közben megtalálni az elveszettnek hitt kedvenc noteszt.

Észrevenni, hogy elkezdtek nőni a retkek.

Egyszerű, de finom ebédet főzni, levessel, desszerttel, sietség nélkül, egyedül a konyhában.

Megenni a tavasz első spárgáját és tervezgetni, hogy mit lehetne még csinálni belőle.

Cézár saláta, az igazi nyomában


Ha már csinál az ember lánya valamit, akkor azt csinálja rendesen. Mondjuk, ez nem az én életalapelvem, de néha nekem is sikerül betartani. Itt van ez a Cézár saláta, vagyis igazából Caesar salad. Azt talán már sikerült itt-ott felcsipegetni, hogy semmi köze a rómaiakhoz, se Julius császárhoz, se Augustushoz. Ugyanis egy Caesar Cardini készítette el először valamikor a vidám, válságmentes 1924-es évben.

Ez egy tipikus "mi van a kamrában" saláta, ha hihetünk az eredetmítoszoknak, de nem jogosít fel arra minket, hogy tényleg bármit belepakoljunk. Illetve így is eljárhat bármilyen étteremtulajdonos, de akkor ne nevezze kerálmányát Cézárnak. Az a név ugyanis már foglalt.

A dolog általában már az alapoknál elbukik. A Cézárba ugyanis nem jégsaláta kell, hanem a nálunk elég kevéssé ismert római saláta (romaine lettuce). Szép fodros, világosból sötétebb zöldbe tartó levelei vannak, szerény íze és jó tartása. Ha ez megvan, akkor jöhet pár pirított kenyér (baguette) kocka, főtt tojás meg parmezán forgácsok. Sehol egy csirke, sehol egy rákfarok, semmi kilengés.

A kemény tojást, hogy szép sárga és még majdnem puha legyen a belseje, forrástól számítva 5 percig szoktam főzni. Nekem így tökéletes.

Ha eddig nem buktunk el, akkor jöhet az öntet. Itt is lehet csalafintaságokat elkövetni, úgymint majonéz és társai. Jelentem, tartózkodásuk a Cézár saláta közelében nem indokolt. Jöhet olaj, citromlé, reszelt fokhagyma, bors és szardella filé. Na, ez is megér egy misét: nem szardínia, hanem a nagyon-nagyon sós, olajban eltett, sötétbarnás szardellafilé kell ide. Ha véletlenül nincs, akkor esetleg a szardella paszta is megteszi. Ezeket jó alaposan összedolgozni, hogy öntetté álljanak össze és már mehet is a salátára.

Kész, ennyi és mennyei. Ha már csinálom, akkor legyen az eredetihez minél jobban hasonló. Ez a legtöbb, amit megtehetünk itt, a sokak által gasztrosivatagnak csúfolt Pannon-tenger fenekén.

Csirke brassói


A csirke brassói nagyjából olyan elfuserált szóösszetétel mint a vegetáriánus hamburger meg a tojásmentes majonéz. Egyszerűen nem az igazi, hanem valami halovány utánzat, egy konc azoknak odavetve, akik így vagy úgy, de nem ehetik az igazit. Ha már tofu, akkor legyen belőle eredeti, valami kínai, de ne magyaros szója pörkölt.

Mert ugye a brassói aprópecsenye, az bizony disznóból készül, nincs apelláta. Még anyós pajti is, - aki aztán tényleg figyel arra, hogy mit eszünk - még ő sem vetemedik a jó öreg brassói ilyen mértékű megbecstelenítésére. (Illetve talán egyszer próbálkozott, de a család elég hangosan és nagy többséggel leszavazta.) Igaz, ő olyan szép, zsírtalan szűzpecsenyét használ, hogy még a szemem is könnybe lábad, amikor meglátom.

Hogy nálam miből adódott ez a kisiklás, nem tudnám védhetően megmagyarázni. A kisboltban a sarkon csak csirkemell volt, én meg hirtelen és mindenáron brassóit akartam enni. Nem vártam pár napot, hogy elvonszoljam magam valami hiperbe, henteshez vagy piacra, hanem azonnal kellett. Pedig életem első 20 évében még csak hírét sem hallottam ennek az éteknek, aztán meg kellett tudnom, hogy ez a drágám kedvence. Ha anyukája igazán a kedvében akar járni, akkor ezt főzi neki. Én meg itt páros lábbal tiprom a hagyományokat, amikor előveszem a receptet és csirkés mutánst állítok elő belőle.

Ennyi önostorozás után, most akkor azt is elmesélném, hogy mit is csináltam, mert a végeredmény mégiscsak meglepően jó lett. Felfaltuk az egészet, ahogy azt szoktuk.

Először is fogtam 2 nagy meg 2 pici embernek 3 csirkemell filét (ez eredetileg másfél csirkéhez tartozott). A húst felkockáztam, amolyan falatnyi darabokra. Fűszereztem sóval, borssal, 1 kiskanál piros paprikával, majorannával. Jól összeforgattam. A serpenyőben olajat forrósítottam és megpirítottam a húskockákat. Belereszeltem vagy 4 gerezd fokhagymát is, és így együtt sütögettem. Aláöntöttem fél deci vizet, hagytam nagy lángon elpárologni és ezt addig ismételgettem, amíg jól megpuhult a hús. Nem kell neki túl sok idő.

A másik serpenyőben, amelynek fedele is van, a 50-60 dekányi krumplit készítettem elő. Bár nem valami autentikus eljárás, én ezt magamban úgy hívom, hogy a sült-főtt krumpli. A húshoz hasonló méretű krumplikockákat először kevés olajban elkezdem sütni, aztán aláöntök 2 dl vizet, lefedem és hagyom megpuhulni. Nem kevergetem, hogy ne törjön össze. Amikor puha, leveszem a fedőt és a vizet elpárologtatom alóla. Ilyenkor az alsó réteg egy picit oda is kap, amitől még finomabb lesz.

A két alkotórészt, a húst meg a krumplit csak óvatosan forgatom össze, nem kell belőle masszát csinálni, csak éppen megmutatni egymásnak a szereplőket.

Segítsüti megsütve

Ma reggel hétkor megint nekiláttam a segítsütimnek. Nem akarok panaszkodni, de sikerült egy mega-macerás sütit kitalálnom. Negyedszerre is ugyanolyan sokáig tartott... De megéri, nagyon is megéri, csak azt sajnálom, hogy nem látom az "áldozatokat", amikor megeszik. Remélem, hogy negyedszerre is ugyanolyan isteni finom, mint elsőre, mert megkóstolni nem tudtam, jött érte a vigaszágasom férje és már vitte is. Remélem ízleni fog nekik, mert mint megtudtam egy cseperedő koraszülöttel vannak otthon.
A licitnyertesemmel még szombaton futottunk össze, stílszerűen egy játszótéren. Ő két gyermekét terelgette meg a pocakban lévő harmadikat cipelte, amikor a kezébe nyomtam a dobozomat. Sokat beszélgetni nem sikerült, de azt megállapítottuk, hogy igazából nem is tudjuk, hogy csináljuk ezt az anyaság dolgot. A végső tanulság, hogy nem árt, ha van kéznél pár hadra fogható nagyi.
A Segítsüti által hozott öröm pedig nem múlik: az emberek tesznek a jó ügyekért. És végre - ha minden igaz - lehet megfelelő infúziós pumpája a piciknek. Csak halkan rebegem el, hogy már 1 millió 2 ezren is túl járunk. Ezért bármikor és bármennyi sütit szívesen megsütök, bár most már valami új kombinációban gondolkodom, el is fogyott a marcipán készlet itthon.

Citromos csirke




Valahol az agyam mélyén motoszkált, hogy már láttam valahol a citrommal ízesített sült csirkét. Azt hiszem görög citromos csirke néven fut az interneten. Most meg a hűtőm bugyraiból éppen pár csirkecomb meg egy fáradt citrom bukkant elő. Adódik a megoldás, hogy az ember a sütőbe pakolja be a cuccost, aztán ott felejtse vagy másfél órára.

De nekem most nem volt másfél órám, így a kedvenc mély serpenyőmet vettem elő. Először a megsózott, borsozott csirkecombokat körbepirítottam egy kis olajon. Aztán aláöntöttem 2 dl fehérbort, mellédobáltam 1 felkarikázott citromot meg vagy 6-8 gerezd megpucolt fokhagymát. Lefedtem és hagytam, hogy párolódjon.

Körülbelül 40 perc múlva a hús gyakorlatilag lefeslett a csontokról. Ekkor akár már ehető is a végeredmény, de nekem valahogy még nem állt készen a dolog. Így aztán kiszedtem a combokat, a bőrét, csontját eltávolítottam, a húst meg cafatokra szedtem. Visszadobtam a boros-fokhagymás lébe, felöntöttem még egy deci tejszínnel és összeforraltam. A citromkarikákat is ki kell ám szedni, mert elég keserűek, de a savanyú zamatuk már úgyis átment a mártásba.

Tésztát, - most éppen spagettit - főztem a tejszínes-savanykás csirkefalatok mellé, sőt még egy pici darab parmezánt is reszeltem a tetejére.

Elég messzire kanyarodtam az eredeti elképzelésemtől, de azt kell mondanom, ez így lett kerek.

VKF! Mese a búzáról

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember meg annak három lánya. Azt mondja a szegény ember, van nékem ez a szép, hímzett keszkenőm. A királyné ejtette el, amikor én még fiatal legény voltam és az udvarban ácsoltam a koronázási trónszéket. Lehajoltam érte és a világszép királyné felé nyújtottam, de ő nem vette el tőlem. Inkább azt mondta nekem, hogy tartsam meg és adjam oda annak a lánynak, aki a legtöbbet éri nekem. Oda is adtam anyátoknak, ő pedig cserébe három rózsaszálat adott nekem. Ezek a rózsaszálak vagytok ti, lányaim. Most pedig az fogja megkapni ezt a keszkenőt, aki a legtöbbre jut ezzel a marék búzával.
Azzal a szegény ember mindhárom leánya kezébe beleszórt egy-egy marék búzát. A legidősebb lány elment a malomba, megőröltette a búzát és kenyeret sütött belőle. Odavitte édesapjának és mosolyogva figyelte, ahogy megszegi a búzakenyeret.
A középső lány jó zsíros földbe vettette a búzát, öntözgette, gyomlálgatta és következő nyárra tízszer annyit aratott le belőle, mint amennyit elvetett. Ő ekkor sütött belőle finom kalácsot, eladta a vásárban és apjának adta a három pengőt.
A legkisebb lány szétosztotta a búzát. Egy részét ő is elvetette, gondozgatta. Másik részét ledarálta, dióval, mézzel ízesítette, édes csemegét készített belőle. Megint másik részét kicsíráztatta, a csíráját vajas kenyérre, salátára szórta, egy keveset a csírából pedig a friss kenyérbe is belesütött. Apjának csíramálét tálalt, hogy kedvében járjon. Aztán, ahogy csírázott tovább a mag, a ropogósan zöld búzafüvet kipréselte és gyógyitalt készített belőle. A magok másik részét tovább dolgozta, kezelte, így lett belőle szejtán, a búzahús. Amikor pedig következő évben learatta az új búzát, a szalmát sem dobta ám el. Fekhelyet készített belőle az állatoknak, néhány szálból pedig szépséges díszeket font-szőtt.
Látta ezt a szegény ember és nevetett az egyik szeme, hogy ilyen dolgos és szorgos lányai vannak. De sírt bizony a másik szeme, mert egyik lányának sem jutott eszébe, hogy a természet ajándékait ne csak neki, hanem Istennek is megköszönje. Így aztán a világszép hímzett keszkenőt oltárterítőnek ajánlotta fel, hogy minden vasárnap rákerüljön a búzaostya, az élet kenyere.

VKF! Búza - slavsko žito


A szerbek egyik fontos ünnepe a család védőszentjének napja, a slava (ejtsd: szlava) ilyenkor nagy a jövés-menés, különösen a népszerűbb szentek napján. A fiatal családok első szlavájuk alkalmával mindenkit meghívnak, aki számít, aztán a következő években már nincs külön meghívás, akit egyszer vendégül láttak, már mindig jöhet. Az asztalok megpakolva, kezdődhet a vendégjárás.

Sok érdekes kedvencem van ezekről az asztalokról, általában az édes szekcióból. Például a cukorszirupban eltett gyümölcs, a slatko. A legjobb a szeder vagy a szőlő, néha diószemeket is találunk közte. Csak egy kiskanállal illik venni belőle, jár hozzá egy pohárka víz is, leöblítendő a szájösszeragasztó édes ízt.

A másik kedvenc csemegém, amiről most mesélek voltaképpen egy "böjtös" étel, hiszen nincs benne állati eredetű hozzávaló. Elkészíteni sem ördöngösség. Búzaszemek, dió és cukor. Esetleg egy pici fahéj, vanília színesítésképpen. Mégis, számomra igazi különlegesség, amikor eszem, mindig úgy érzem valami ősi rítus részese vagyok, pusztán az által, ahogy a kanalat belemerítem ebbe a sűrű masszába.

Régen mindig kaptam egy dobozkával a pótmamámtól, amikor nála volt a vendégjárás. Gondosan betettem a hűtőbe, aztán rájártam a kiskanállal. Soha nem tudtam megunni, de arra se rájönni, hogy mi itt a titok, amitől olyan vonzó ez a csegeme. A búza itt önmaga pőre teljességében áll elénk, úgy, ahogy az ősök találkoztak vele, nem finomítva, nem lisztté kínozva-őrölve, nem habos süteménnyé varázsolva, lényegítve, még csak nem is éltető kenyérként. Csak úgy a búzaszemek. Varázslat.

Búza-csemege

Mi kell hozzá?
50 dkg búza, 25 dkg dió, 10 dkg mazsola, 25 dkg porcukor.
Hogyan készül?
A búzát, annyi vízzel amennyi lefedi, fél órán keresztül forraljuk, majd még melegen bebugyoláljuk. Amikor néhány óra múltán teljesen kihűlnek a megpuhult búzaszemek, leszűrjük a vizet és háromnegyedét ledaráljuk húsdarálón.
A masszához egész szemeket is hozzákeverjük, csakúgy mint a darált diót és a többi hozzávalót. Jó alaposan keverjük össze, majd kis halmocskák formájában igazgassuk el a tányéron. Díszíthetjük diószemekkel, kandírozott narancshéjjal, fűszerekkel.

A bejegyzés a Limara által rendezett VKF! alkalmából került fel a blogra, hasonló receptjeim pedig szép számmal találhatóak a Balkán ízei szakácskönyvemben.

Spenótos bárány, szerb egytálétel


A kapama jellegzetes szerb egytál étel, amelyben a zöldségek és a hús harmonikusan megférnek, az étel sűrűségét pedig a liszt adja. A számos változat közül a bárányt és spenótot összhangba hozó receptet választottam.

Bárány kapama
Mi kell hozzá? 1 kg bárányhús, 1 kg spenót, 2 csomag újhagyma, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, 4 evőkanál olaj, só, bors.
Hogyan készül? A húst nagyobb darabokra vágjuk és a felforrósított olajon minden oldaláról megpirítjuk. A spenótot, a hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk. A hagymát felkockázzuk, az újhagymát felkarikázzuk, a fokhagymát pedig lereszeljük. A megpirított húst kiszedjük az olajból, beletesszük a zöldségeket és azokat is átforrósítjuk. Amikor a spenót kezd megfonnyadni, rászórjuk a lisztet és alaposan elkeverjük.
A húst visszatesszük a serpenyőbe és sóval, borssal fűszerezzük. A húsos, zöldséges keveréket 1-2 dl vízzel felöntjük, az edényt lefedjük és addig rotyogtatjuk, amíg a hús megpuhul.

A régi szokás szerint aludttejjel együtt kínálják, amit ki-ki a forró kapamához kever hozzá. Jól illik hozzá a párolt rizs, de egyszerű lepénykenyérrel is kínálhatjuk.

Tegnap a fenti receptet még megbolondítottam némi fűszerrel is, ettől még izgalmasabb lett. A liszttel együtt került bele 1 kiskanál őrölt pirospaprika, 1 csapott kiskanál fahéj és jó csipetnyi római kömény. Hú, micsoda illatok, ez így már inkább a török világ felé csábít, de lényeg, hogy így is, úgy is jó.

Sok hasonló finomság receptje található még Kern Ágnes: A Balkán ízei című szakácskönyvében.

Vacsora türkíz hangulatban




Főztem egy vacsorát, csupa csodás fogással, türkíz terítékkel, kedvenc tulipánjaimmal kidekorálva és mint végül kiderült, csupa fotózhatatlanul rusnya étellel. Mivel azonban annyira, de annyira finom volt minden, mégis mesélnem kell róluk.

Volt egy egészben hagyott, vajban sült, rózsaborsba forgatott bélszín, porhanyósan, puhán.

Készítettem salátát, amit édesköménnyel és naranccsal bolondítottam meg.

A fénypont azonban a szabadkáról elszármazott bárányka nyesedékéből készített spenótos ragu lett. Ezt az ételt ajánlott a múltkor a Marsbéli boltosok figyelmébe, ők is gyorsan feltették a menüjükre. Ekkor eszméltem rá, hogy itt a blogon viszont nem is szerepel. Itt az ideje, hogy méltó módon megemlékezzünk erről a finom étekről, de hogy könnyebb legyen majd megkeresni, külön bejegyzésben adom a receptjét.

Körete rizs volt, amit vöröslencsével dúsítottam, együtt főztem ezeket és nagyon jót tettek ám egymásnak!

Végül pedig a habos, giga-csokis torta. Hát, szegénykém inkább egy düledező tákolmányra hasonlít, mint cukrászati remekre. Az ízei, az állaga, azonban fenséges lett. Nagyon jól sikerült összehangolni egy finom, 3 tojásból készült kakaós piskóta alapot, a vörösborban puhára párolt aszalt meggyet meg a zselatin fixszel megtámogatott 4 dl tejszínből és 200 g csokoládéból álló habot. A tetejére is került még egy 100 grammnyi olvasztott csoki, csak a móka kedvéért.

Konyhasónapló

Mondtam már, hogy mi páran Konyhasónaplót vezetünk? Könyvekről írunk általában, most éppen versekről, ha már költészet napja holnap.

33

Valahogy ezek a páros-párban álló számok fontosak nekem. Kezdődött a 77-tel. Ez a 33 pedig most sokkal jobban érdekel, megráz és változtatásra késztet, mint a szép kerek 30. Meg aztán a 4 meg a 8 olyan szép hatványai a kettőnek. Mondom, a páros számok írják le az életem, annak ellenére, hogy semmiféle egyéb jelentést nem tulajdonítok nekik.
Most azt érzem, hogy kezdődik az életem második fele, eddig sodródtam, mostantól már cselekednem kell. Le kell számolnom azzal az érzéssel, hogy nem tudok felnőni, itt az ideje.

A medvehagyma meg én


Van ez a medvehagyma-ügy, erős kihívás szagú a dolog az én esetemben. Már megint méregetjük egymást kissé gyanakodva. Ő nem érti, hogy mi ez a nagy bizalmatlanság és tanácstalanság. Én meg nézegetem, szagolgatom, forgatom a csomagot. Már az Auchanban is árulják, tehát igény az van rá. Elég csak körülnézni a heti blogbejegyzések között. Pakolom én is buzgón mindenféle ételekbe is, és mindig reménykedek, hogy talán majd az idén! Fűszereztem vele a káposztás lepényemet, töltöttem vele kifliket.

Most krémlevest készítettem belőle, meg is ettem becsülettel, de valahogy nem aratott nálam átütő sikert. Jó volt, de azt érzem, hogy nem ez lesz az az étel, amitől éjjel felriadok és az öklömet rágcsálva vágyakozok utána. (Ez a szerep különben is a csokitortának van fenntartva.)

Közben gondolkodom ám erősen, hogy mi is a problémám. Mert ugye a fokhagymát egyenesen imádom. Óda a bárányhússal együtt sült fokhagymához - megírta már valaki? A pórét is tudnám minden nap enni. Hagymaleves, hogy megálljon benne a kanál. Hagymalekvár szép lilahagymából, egy kis kecskesajttal.

Most már tényleg csak ez a szerencsétlen kis medvehagyma marad a túlparton.

Túl zöld lenne? Igen, talán az a bajom vele, hogy van benne valami fűszerű, amit nehezen bocsátok meg neki. De hát ott van a snidling is, milyen jól beleillik a körözöttbe, töltött tojásba és még egy csomó helyre!

Lehet, hogy egyszerűen csak genetikailag nem vagyok rá fogékony? Ez lesz az, én a kenyeres bácskai gyomrommal, a sűrű erdőktől (hegyektől meg pláne) idegenkedő természetemmel valahogy nem vagyok medvehagyma-kopatibilis. Pedig még azt se mondhatnám, hogy nem vagyok egy kalandvágyó haspók, már a sushit is szeretem. A csicseriborsós curry-ről nem is beszélve, pedig annak hozzávalói sem lelhetők fel a szabadkai piacon.

Mindegy, most egy évet megint várok, hátha addig megtörténik a csoda. Ráadásul még a rebarbarát se tudtam eddig megszeretni. Az eperre meg allergiás vagyok, vagy 15 éve nem mertem enni. Most komolyan, minek az ilyennek a tavasz?

Medvehagyma krémleves


Hogy a rajongók se maradjanak éhen. Főztem tavaszi zöldséglevest, aztán 1 krumplit meg a levét kivettem belőle, 1 dl tejföllel leturmixoltam. A medvehagymát nem főztem bele, hanem csak a forró levesbe tettem bele, és turmixoltam durvára. Nem volt rossz, részletesebben külön.

Avokádós saláta



Azt írja a Good Food, hogy ez "Bistro salad". Nem igazán tudom, hogy mit akarnak ezzel mondani, de ez a saláta így ahogy van nagyon jó! Eredetileg a galambbegy saláta helyett spenótleveleket kellett volna használni, de az éppen nem volt kéznél.

2 személy részére: Fogtam 1 avokádót és lehúztam a héját, kivettem a magját, felcsíkoztam. Száraz serpenyőben megpirítottam 4 szelet sonkát, kiszedtem és a helyére dobtam pár szem feldarabolt gombát. Azt is megpirítottam. Kiszedtem és végül a felkockázott kenyér is a serpenyőbe került egy pirulás erejéig. Hagytam mindent langyosra hűlni.
Tányérra halmoztam a salátaleveleket, rápakoltam a többi hozzávalót, majd meglocsoltam 1 kanál olaj, 2 kanál citromlé és 1 kiskanál mustár keverékével. Kicsit sóztam is, de a sonka eleve elég sós volt, így ezzel vigyázni kell.

Nyuszifészek



Csak ezt a kekszet sütöttem húsvétra, semmi mást. Jó, volt báránycomb is, de az annyira egyszerű, hogy szóra sem érdemes. Fokhagymával meg rozmaringgal tűzdeltem, sok répát raktam mellé. 3 óra alatt jó puhára sült.

Node, vissza a kekszhez, ami igazából egy jó öreg amerikai cookie, sok csokival és egyéb finomságokkal. A húsvéti aktualitását az adta, hogy a közepét egy kicsit bemélyesztettem, aztán színes marcipántojásokat ültettem bele.
A Tastespottingon egyébként garmadával voltak pár napja bird's nest cookie-k, sőt Millie is megalkotta a maga madárfészkét. Lehet menni gyönyörködni.
Chocolate chip cookie mogyoróval és mazsolával húsvéti hangulatban
Hozzávalók: 20 dkg liszt, 1 kiskanál sütőpor, 10 dkg puha vaj, 10 dkg cukor, 2 tojás és 15 dkg csoki, mazsola, mogyoró.

Elkészítése: A csokit, mazsolát, mogyorót durvára vagdostam. A vajat kikevertem a cukorral, beleütöttem a tojásokat, azt is jól összedolgoztam, végül a sütőporos liszt és a finomságok is belekerültek. Kanálnyi adagokat lapos, középen mélyebb körökké görgettem, 15 perc alatt meg is sütöttem. Ha kihűlt ropogós lesz, hosszú napokig is eláll és az utazást is jól tűri, ha nem kerülnek bele a marcipán tojások.

Húsvétok és autók

Ezzel a hosszú novellával szeretnék mindenkinek boldog húsvétot kívánni.

1934 nagypéntekének hajnalán születtem, amikor Krisztus meghalt a keresztfán. Amíg anyám vajúdott velem, apám az oltáron ült a nagycsütörtöki misén. A pap a lábát mosta, mint az utolsó vacsorán a tanítványoknak. Mire feltámadt a megváltó, anyámnak elment a teje és engem vizes kecsketejjel meg grízzel etettek a továbbiakban. De legalább éltem, anyám engem otthon szült meg. Előző két gyermekét, gondolom apám nyomására, a szabadkai kórház modern szülészetén akarta megszülni. Mindkettő holtan jött a világra, anyám pedig harmadszor már csak az öreg bábában bízott meg eléggé ahhoz, hogy újra kezébe adja az életét meg a gyerekéjét. Apám hiába győzködte, ő kitartott. Úgy sejtem titokban, összeszorított fogakkal vajúdott, hogy apám meg ne sejtse és valahogy akarata ellenére be ne vigye a kórházba.
Apám lélekgyógyásznak mondta magát, és ahhoz képest, hogy milyen látványosan vallásos életet élt, számára Freud volt az isten. Kackiás bajszot hordott meg keményített ingnyakat, kézelőt, amitől menthetetlenül múlt századi lett a kinézete. Egyszer én is megpróbáltam úgy megnöveszteni a bajszomat, de anyám éktelen haragra gerjedt. Ő aki világ életében inkább csendben szenvedett meg sóhajtozott, akkor őrült tombolásba kezdett és addig nem hagyta abba, amíg le nem borotváltam az éppen csak növekedésnek induló bajszomat.
Apám 45 virágvasárnapján tűnt el, amikor a partizánok már fél éve uralták a város. Előző nap volt a születésnapom, ajándékra nem futotta, de valami csoda folytán mindhárman kaptunk egy-egy szelet diós tortát a sebtiben Beográdra átkeresztelt Budapest cukrászdában. Aztán másnap egyszerűen nyoma veszett. Senki sem látta hova mehetett, reggel elindult otthonról az autóján, a 1929-ben gyártott Fordján, amely érdekes módon mindvégig megmaradhatott apám játékszerének, egyik jövő-menő hadsereg sem tartott rá igényt. A kórházba már nem érkezett meg.
Anyám megsiratta és tökéletesen biztos volt benne, hogy azok a vadállatok lőtték bele valami tömegsírba. A sok gonddal szerelgetett, fényesítgetett autója is eltűnt, soha nem került elő a következő 13 évben. De ezekről a dolgokról nem volt szabad beszélni, gyorsan megtanultam, mint ahogy húsvétot sem emlegethettük a továbbiakban. Megmaradt hát a születésnapom, amire anyám mindig hagymahéjjal festett tojásokkal készült. Kedves kis szokásunk lett ez, ő elrejtette a kertben valahol a kosárnyi tojást, én meg bár, ahogy haladtam befelé a kamaszkorba, egyre nagyobb szégyenkezéssel, de azért mindig felkutattam és örömet mutattam.
A házunkba gyorsan beköltöztettek egy bunyevác családot, akik az új urak szerint mocskos usztasák voltak, mi meg egyszerűen fasiszták. Anyám három év múlva házasodott újra, egy örökké dohányzó sebészhez ment hozzá, aki apám távoli ismerőse volt. Ő valahogy elérte, hogy kirakják a házunkból azt a családot. A nevükre már nem is emlékszem, csak arra, hogy a két nagylány nem tudta, mire való a zuhany, inkább a lavórban mosdottak.
Mire megjött az a bizonyos levél, már a vagongyárban tologattam az iratokat. Akkor már évek óta Tihomirnak hívtak, a Tivadar név nagyon nem felelt meg a korszellemnek. A Tivadar nevet biztos valami régi, híres pszichiáter után kaptam, még jó, hogy nem lettem Sigmund. 58-at írtunk akkor. Szerettem azt képzelni magamról, hogy az engem körüllengő titokzatos, szomorú légkör vonzza a lányokat és bús szerelmi költeményeket írtam hozzájuk titokban. Az igazság az volt, hogy egyáltalán nem érdekeltem őket, a vagongyárban különben sem fordult meg túl sok nő. Még mindig anyámmal éltem, amikor az első levelet megkaptuk Argentínából, Sergio Salvatore-tól. Magyarul írt, egy kalandos történetet mesélt el és volt egy fénykép is. Nem ember, hanem egy autó szerepelt rajta, apám Fordja a Capitolium előtt leparkolva. A levél azt mesélte, hogy apám aznap reggel, 45-ben egyszerűen beült az autójába és nekiindult. A front már észak felé tolódott, már Budapestet is elhagyta, ő pedig nyugatnak vette az irányt. Senki sem állította meg az elegáns úriembert, szép régi autóján. Mindenhol azt gondolták valami fontos ügyben jár el. Ő pedig csak ment és ment. Egészen Rómáig jutott, ahol eladta az autóját, besétált az amerikai követségre és megkérte, hadd mehessen New Yorkba. Elvitték, de nem volt ott maradása, végül Buenos Airesben kötött ki, gyorsan megtanult spanyolul, amit az olasz, angol és német nyelvtudása után nem volt olyan nehéz megszereznie. Régi autókkal kezdett üzletelni és ma már – így a levél – nagy hírű luxusautó szalonja van. Az argentinok bolondulnak mindenért, ami európai, kiváltképp a szép angol autócsodákért.
Anyám meg volt róla győződve, hogy valaki ócska tréfát űz velünk, de én tudtam, hogy apám az. A levélen éreztem azt a halvány szivarszagot, ami annyira jellemző volt apám öltönyeire és aminek emlékét még anyám új férjének örökös, ócska cigarettázása sem tudott elnyomni. Anyám nem is válaszolt, elégette a levelet, de addigra én már betűről betűre megjegyeztem a feladó címét. Írtam is neki azonnal, havonta jöttek mentek a levelek titokban. Megírtam, hogy ezentúl a vagongyárba küldje a leveleket, hogy anyám ne is tudjon róla. Egy csodavilágról beszélt nekem Sergio Salvatore, vagyis apám. Autócsodákról, bundában és estélyi ruhában parádézó nőkről mesélt nekem, egy szót se ejtett arról, hogy milyen forrongó világban él Peron meg az utána következők uralma alatt. Mi itt nem sokat tudtunk ezekről a dolgokról.
Az igazán nagy meglepetés következő év telén ért: egy, a nevemre szóló hajójegyet kaptam. Dubrovnikból indult a hajó és egyenesen Argentínába szállított volna engem, ha felszállok rá. Pont húsvét vasárnap érkeztem volna a világ túloldalára. Biztos voltam benne, hogy csak apám küldhette ezt a meghívást, hiszen ebben az évben húsvét vasárnapjára esett a születésnapom.
Hetekig szívtam megállás nélkül a cigarettát és nem tudtam, hogyan mondjam el anyámnak. Végül nem volt merszem felszállni a hajóra, visszaküldtem a jegyet. Attól fogva nem jöttek a levelek csak egy-két fénykép, mindegyiken egy régi autó szerepelt, sohasem egy arc vagy táj. De legalább anyám ott volt nekem, ő még mindig, túl a hetvenen is megfesti nekem hagymahéjjal a piros tojásokat és elrejti a kertünkben.

Sárgasüti, alias pozsonyi lepény




Ezt a süteményt a férjemmel együtt kaptam, az ő esztergomi örökségéhez tartozik. Igazi, régimódi, nagyi-illatú sütemény és mindeni imádja. Isteni a rengeteg diótól, meg a tetején az a sárga krém, nos az az egésznek a lényege!

Itt az eredeti recept, ne hagyjatok ki belőle semmit és ne féljetek a nyers tojástól (már lehet venni szalmonella ellen kezeltet is, szerencsére).

21 dkg porcukrot habosra keverünk 21 dkg vajjal. Hozzáadunk 21 dkg őrölt diót, 10 dkg grízes lisztet és 5 tojás fehérje keményre vert habját.
Sütőpapirral kibélelt vagy bezsírozott liszttel megszórt tepsiben megsütjük. Figyeljünk oda, hogy a teteje egyenes , vízszintes legyen.
Közben az 5 tojássárgáját 23 dkg cukorral, meg vaníliás cukorral habosra keverünk.
A megsült tésztát 5 percig hűlni hagyjuk és a tojássárgás krémet ráöntjük. Ha nem vízszintes a teteje, a mélyebb helyre elfolyik a krém. Ha túl forró a tészta megolvad a krém.
Kihűlni hagyjuk. Ezalatt összeáll a sárgateteje.

Sárga ételek



Még adós vagyok a hétvégi gasztroblog találkozó ételeivel is. A téma a sárga szín volt, így sütöttem egy sáfrányos kenyeret, nagyon egyszerűen a vízben, amit a tésztába kevertem feloldottam és állni hagytam a sáfrányt, hogy kiadja a színét. Aztán a szokásos módon fél kiló lisztből, 3-3,5 dl vízből, 1 csomag száraz élesztőből, 1 kanál cukorból, 1 kiskanál sóból meg 3 kanál olajból gyúrtam kenyeret, kétszer megkelesztettem, aztán megsütöttem.

Készítettem hozzá egy tojásos salátát is, ami csak részben volt sárga, de jól mutatott a zöld levelekkel együtt. Hozzá a kedvenc öntetem készült: citromlé meg joghurt. Ja és a salátába került még egy doboz kukoricakonzerv is, mivel az is sárga és szerintem szinte minden salátában jól működik.

Zöld csütörtök

Ma nagy rohanásban voltam, de így is sikerült spenótos-rikottás szendvicset ennem, hiszen zöld csütörtökön egyszerűen kötelező a spenót. Most, amikor végre van a piacon megint friss spenót, már készíthetem is a kedvenceimet, a tésztafeltétként funkcionáló zöld leveleket. Villámgyorsan elkészülnek, ahogy tavaly nyáron vagy három éve böjt idején is megírtam már.

8/2 perc hírnév

Ma 10 előtt 10 perccel az ATV-n beszélünk a Segítsütiről Dolce Vitával karöltve. Tegnap este újra lesütöttem a sütimet, még mindig fincsi.