Du Barry sertésszelet


Továbbra is hazai alapanyagok, hiszen szezonja van a karfiolnak és társainak is. A fagyasztóban pedig mindig ott lapul nálunk. Meg aztán a disznóhúsnak is, ilyenkor van a legnagyobb keletje, vagy a decemberi disznóvágások okán, vagy csak egyszerűen, mert télen zsírosabb kaják kellenek.

Az eredeti du Barry-féle elkészítési módot már elég nehézkes visszafejteni, így kétszáz év távlatából. Nagyon valószínű, hogy akkoriban például nem a Bechamel-mártás dívott, vagy éppenséggel nem reszeltek mindennek a tetejére jókora adag sajtot.

Az lehet, hogy Madame du Barry nem lenne túl boldog az én változatommal. Mondjuk remélem, hogy ő sokkal szebb volt, mint ez a konc a fenti képen.
A hölgy egyébként valamelyik Lajos szeretője volt az ezerhétszázas évek Franciaországában. Állítólag egészen kedves teremtés lehetett, csak azt nehezményezte nagyon, hogy a forradalmi terror őt is elérte és megfosztotta becses testrészétől, a fejétől. Pedig még azzal is megpróbálkozott, hogy mindenféle elrejtett kincsek nyomára vezeti a hóhérokat. Akik persze begyűjtötték az ékszereket, aztán jól eltették az útból a hölgyet is.

Életének mégsem ezek a történelmi események voltak legfontosabb állomásai, hanem a karfiol iránt lobogó szenvedélye, amit az utókorra hagyományozott. Mi meg tiszteletből imárron a hölgy nevével illetjük az ilyen ételeket.

Hozzávalók egy 4 személyes adaghoz: 6-8 szelet sertéskaraj csont nélkül, 40 deka karfiol, 3 dl tej, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, 15 dkg sajt, só, bors, szerecsendió, olaj vagy zsír a sütéshez.

Elkészítése: A sertésszeleteket zsiradékban mindkét oldalukon megsütöttem. Sütőtálba helyeztem. A karfiolt rózsáira szedtem, rátettem a hússzeletekre.

A vajon megpirítottam a lisztet, felöntöttem meleg tejjel és sűrű mártást főztem belőle. Ráöntöttem a karfiolra. Fóliával befedve fél órára betettem a forró sütőbe.

Fél óra múltán rászórtam a sajtot és még 10-15 percig grill fokozaton sütöttem tovább. Krumplipürével tálaltam.

Nincsenek megjegyzések: