Bárányhoz



Még a múlt héten előhúsvétoltunk, így kerülhet ma ide ez a bárányka. Apukám "vadászta" kedvenc hentesénél, ki is csontozta szakszerűen, majd némi fokhagyma, aszalt szilva társaságában úgy másfél óra alatt szép pirosra és porhanyósra sütötte. Már önmagában is isteni.

A magamra vállalt feladat az volt, hogy köreteket alkossak. Készült tehát egy diós kuszkusz medvehagymával és egy gyömbéres körtemártás is. Mindkettő pompássan kiegészítette a bárányhúst.

Diós kuszkusz medvehagymával

1 kanál olajon megpirítottam 200 g kuszkuszt, majd forró vízzel felöntve 5 percig pároltam. Lehúztam a tűzről és lefedve állni hagytam, hogy teljesen megpuhuljon. Belekevertem 2 kanál dióolajat, hogy ne tapadjanak össze a szemek.
Megtisztítottam és felkockáztam 20 deka csiperkét, kevés olajon megsütöttem. Ez  is a saláta része lett.
Durvára vágtam és száraz serpenyőben megpirítottam 5 deka diót. Ezt is a salátába kevertem.
1 citrom levét és 1 kanál mézet összekevertem és ezt is rácsorgattam. Egy kis só-bors is került rá. Hozzákevertem még egy csokor felcsíkozott medvehagymát, és már kész is volt.

Gyömbéres körtemártás

2 nagy, keményebb körtét felkockáztam. Éppen annyi citromos vízben, amennyi ellepi félpuhára főztem. Hozzáadtam (az előző esti szusizásból megmaradt) savanyított gyömbérből úgy 2 evőkanálnyit.
Elkevertem 1 dl tejszínt 1 jó kanál keményítővel és belefőztem a körtés lébe. Ettő kellemesen besűrűsödött, amolyan ténylegesen mártás állagú lett.

Ja, és utólag is mindenkinek boldog húsvétot!

Nincsenek megjegyzések: