9 év - 9 ajándék

 
Megint eltelt egy év a blog életéből és a sajátomból is. :) Ti, akik velem vagytok már rég óta tudtok mindent, ami fontos. Ti, pedig akik most jöttök, üdv nektek!

Már hagyomány, hogy ezen a napon, amelyiken 9 évvel ez előtt tésztát főztem lazacos-tejszínes szósszal, hozok nektek néhány ajándékot. Az idén már 9 közül választhattok.

Ha nyerni szeretnél, nincs más dolgod, mint ide írni egy megjegyzést (kommentet). Főleg azt írd meg, hogy a lentiek közül mire vágysz legjobban! Mindenki csak 1, azaz egy dolgot választhat és nyerhet meg.

Ja igen, és a korábbi évek tapasztalatai alapján még egy kikötés: ha a nyertes nem jelentkezik egy hétig e-mailben nálam, akkor új nyertest sorsolok!

Sorsolni május 1-én reggel fogok, addig jöhetnek a megjegyzések.




1. Naturalmente fagyizó bábuska
Anikó mostanában főként filcből varrogatott bábuskákkal mosolyogtatja meg rajongótáborát a Naturalmente Facebook oldalán. Olyan édesek és kedvesek ezek a figurák, hogy már a látványuk is jobb kedvre derít, ha pedig a markodba fogsz egyet, garantált a jó érzés. Természetesen blogot is találunk a válogatott cukiságokkal itt: http://www.valoczianiko.blogspot.hu/
A nyeremény tehát ez a marokra fogható, édesen fagyizó bábuska!



2. Lecsó Főzőiskola utalvány
Mert főzni egyszerűen tudni kell! És a Lecsóban (ahol időről időre én is feltűnök) igazán meg lehet tanulni főzni. Akár az alapoktól kezdve, akár egy-egy tematikus főzőesten elsajátítva az izgalmas trükköket. Ha tehát szeretnél egy izgalmas estét, ahol sok-sok újdonságot tanulsz és vihetsz haza a saját konyhádba, válaszd a Lecsót, ahol részt vehetsz egy általad kiválasztott órán!




3. Antiklaedle gyönyörű csészéje
Nem tudok rá jobb jellemzőt kitalálni, ez a boltocska egy igazi ékszerdoboz. Csurig tömve gyönyörűbbnél gyönyörűbb tárgyakkal, kedves és segítőkész csapattal. Ha mindez még nem lenne elég isteni forrócsokival is várják az ember lányát. A bolt oldalát itt találod: http://www.antiklaedle.hu, de érdemes a Facebookon is a nyomukba szegődni, mert napról napra újabb szépségek kerülnek elő.
A képen látható 2 gyönyörű csésze és alj gazdája lehetsz és még egy habos kávéra is meghívnak Budaörsre, ha te nyersz!



4. Zitacsek fülbevalója
Ha Felvinczy Zita fülbevalóját (vagy más ékszereit) választod, tényleg olyan darabod lesz, mint senki másnak. Nem idomul a trendekhez, hanem alakítja azokat. Nem utánoz másokat, hanem lenyűgözően újat alkot. Ez az igazi varázslat! Nézz szét az oldalán: https://www.facebook.com/Felvinczy
A nyeremény ez a varázslatos kék fülbevaló, amivel bármely szettedet tökéletessé teheted idén nyáron!



5. Fromage reggeli bérlete
Amióta megnyílt a Pozsonyi út elején a Fromage, én elég fanatikus rajongójuk lettem. Magos kifliben kacsamájpástétomot, kecsesajtot, rukkolát és aszalt paradicsomot pakolni, majd ezt megreggelizni. Hmmm, van ennél jobb dolog a világon? És akkor még ott a forró csoki - téli napjaim megmentője, illetve az isteni kávé!
Ha a sajt, sonka, lekvár és egyéb nyalánkság választék további részleteire is kíváncsi vagy, érdemes ide kattintani: https://www.facebook.com/pages/Fromage/279270448849535 vagy elbattyogni a helyszínre.
A nyertes 2 alkalomra szóló reggeli menű fogyasztást kap 2 főre a Fromage-ba ( 2*2 db Lamborghini espresso vagy cappuccino  + 2 db tetszőlegesen választható igazi francia croissant a 13 féle közül.




6. Buttondoll telefontok
A Buttondoll cuccok közül először az egyedi babákat vettem észre, de igazán a táskákba és a telefontokokba szerettem bele. Már nekem is van egy fergeteges nyári táskám és nektek is szereztem egy csillogós anyagból varrt, hímzéssel izgalmassá varázsolt tokot, amely az átlagos okosteleonok méltó háza lehet!




7. A Syringa Növényáruház teleültetett cserepe
Ha zöldfűszert szeretnél, akkor a legzamatosabbat kapod. A muskátlik garantáltan virágozni fognak egész nyáron. A gyümölcsfák tényleg teremést hoznak és a tuják sem pusztulnak ki két hónap múlva, ha itt veszed meg őket. Mert itt egyszerűen értenek a növényekhez és szeretik őket, így biztos lehetsz benne, hogy a megfelelő földbe ültetik és a megfelelő tápanyaggal látják el a legkisebb sziklakerti növénykéket is.
A nyertes ellátogathat a halásztelki Syringa Növényáruházba és 5ezer forint értékig összeválogathatja a kedvenc növényeit, a hozzá illő földet és tápoldatot is!



8. Az 1001fonal kreatív csomagja
Bár a legtöbben az 1001fonalat a világ legszebb kézzel festett fonalaiért imádják, most megmutatnám egy másik oldalát is: a kreatív csomagba a legcukibb magazin, a Mollie Makes kerül, egy pöttyös ollóval, hogy öröm legyen a kézimunkázás és egy mókás formagomb-csomaggal. Hogy a fonalak se maradjanak ki teljes egészében, a nyertesnek én kötök egy kis nyári sálacskát is.



9. Szabadka-csomag könyvekkel
Természetesen nem maradhat ki az elmúlt évek megszokott nyereménye sem. Elmegyek majd Szabadkára és jól bevásárolok az ex-júgó finomságokból. A csomagba beleteszem három eddig megjelent könyvemet is, természetesen!

105 megjegyzés:

Ancsa írta...

A Syringa Növényáruház teleültetett cserepének nagyon örülnék! Felfrissíteném az erkélyt:)

Zs. írta...

A szabadkás csomagnak örülnék a legjobban. (rizses csoki :-)

l.móni írta...

Boldog 9. blogszülinapot :)

A szabadkás csomagnak örülnék nagyon, na meg a többinek is de ez valahogy jobban vonz :)

feleslady írta...

Boldog Születésnapot! :) Én a 7-8-9 nagyon örülnék a többinek csak azért örülnék kevésbé, bár annak is, mert nehézkes lenne elmenni és kihasználni! :)

Trilla írta...

Boldog szülinapot Ági! Még sokszor 9-et! :) A Lecsó Főzőiskola utalványát szeretném, nagyon, de nagyon! Még pedig azért, mert szeretném elkápráztatni a friss "lakótársamat", a Kedvesemet. :)

Beugeot Becherovka írta...

Boldog szülinapot!
Bár az ünnepeltnek illik ajándkot adni, azért én az 1001fonal kreatív csomagja mellett Ági kezemunkájának örülnék a legjobban.

Üdv: Beugeot Becherovka

Krike írta...

Boldog blogszulinapot!

Ennyi minden!
De a 8asra szivesen jelentkezem!

Strugamano írta...

nagyon boldogat! én a könyveidre vágyom legjobban.

HajniZoli írta...

Boldog blogszülinapot!
A fülbevalót választanám:-)

Unknown írta...

Isten éltessen a blogot és Téged! A Fromage reggeli bérletének örülnék a legjobban, imádok új helyekbe beleszeretni. üdv, Lilla

Omma írta...

Nekem még nincs meg egyetlen könyved sem, pedig tetszik a blogod. Azt választanám.

Unknown írta...

Szia Ági! Boldog (blog) szülinapot! Azt hiszem más hasonló korú blogot nem is ismerek. Gratulálok és még sok-sok évig folytasd az írást! :)
A Syringa Növényáruház teleültetett cserepét imádnám! Köszönöm a lehetőséget!
Kellemes estét!
Betti

Túry Amália írta...

még sokszor kilencet a blogodnak! a fromage reggeliknek örülnék.

Era írta...

Boldog szülinapot Ági! További szép emlékeket és napi mosolyokat!
Én a főzőiskolát választanám. Elmennék egy órádra.

Tünde írta...

Boldog szülinapot! A szabadkás csomagnak örülnék nagyon:)

PoM- PoM írta...

Gratulálok a 9 évhez! Én a főzőiskolát választanám.

Praliné Zsuzsi írta...

Boldog blogszülinapot! :) Én az Antiklaedle csészéit választanám :)

Nadin írta...

Lecsó főzőiskola legfinomabb sütijével megörvendeztetnék pár embert :)

pinkóci írta...

...még jónéhányszor ennyit, kedves szomszéd :)
én is a főzőiskolába szerettem bele a legjobban, a dolce vita tanfolyam nagyon nagyon jól hangzik!

moes írta...

boldog kilencediket :)

én a csészéket szeretném a habos kávéval :)

E.M.A.K. írta...

1001 fonal
Boldog Blogszületésnapot kívánok. Olyan jó hogy vagy nekünk. És már 9 éve ... hihetetlen. Telnek az évek. Bár ha lehetne kívánsága egy olvasónak, én még több napi mosolyt kérnék. Imádom őket olvasni ... és persze mellé a recepteket is. Köszönöm!

Englerth Nóra írta...

a kilences a tuti. happy Birthday!

Vicuska írta...

Boldog blogszülinapot!
Én a Balkán ízeire vágyom! :)

Mamiya írta...

Én a Fromage reggeli bérletét szeretném megnyerni :D És Boldog születésnapot!

Sz.Ági írta...

Én is Ági vagyok sajnos csak névtelenként tudok hozzászólni
És nagyon szeretném a 9. sorszámút.
A Szabadka csomag!!! Na meg a könyveket is nagyon szeretném forgatni.Hátha....

Aniko írta...

boldog szülinapot Ági! És még jó sokat! Én a fülbevalóval szemezek erősen....

Olgis írta...


3. Antiklaedle gyönyörű csészéjének igazán örülnék.

Csilla írta...

Boldog blogszülinapot!
Természetesen a 9, mivel mind a finomságok, mind a könyveid érdekelnének.

Mazsianyu írta...

Még sok-sok 9 évet kívánok!
Én nehezen tudnék választani a 8. és a 9. ajándék között.
Ha esetleg én nyernék, sorsold ki nyugodtan, hogy melyik lehet a kettő közül az enyém.

Agatha írta...

Boldog blogszülinapot kívánok! :) Nálam a Fromage reggeli bérlet illetve a telefontok lenne a nyerő!!

Picúr írta...

Boldog blogszülinapot kívánok neked én is! Zitacsek fülbevalójának örülnék nagyon. Szép napot !

Éva írta...

Boldog blogszülinapot kívánok és további sok sikert! Nagyon tudnék örülni a szép csészének ha Fortuna is úgy akarja?:-)

Timi írta...

Gratulálok, boldog szülinapot! :) Én a csészét szeretném :)

vmarty írta...

Még sok boldog blogszülinapot! Szuperek az ajándékok! Nekem az 1001 fonalas jönne most jól, mert a pocaklakóm kis kardiján imádnám ezeket a gombokat! Az általad kötött sálról nem is beszélve :)!
Márti

Zsiráflány írta...

Boldog születésnapot! a legjobban a főzős utalványnak örülnék :) Lecsó :)

Névtelen írta...

Gratulálok ehhez a szép számhoz! :) 9. - az már valami. :)
5. Fromage reggeli bérletének örülnék - a munkahelyemtől 1 percre van, és tényleg nagyon finom a kávé.

Unknown írta...

Kedves Ági,

Az elmúlt 9 év munkájához, kitartásához, sikereihez szívből gratulálok, és további sok boldog történést, finom kis pillanatokat kívánok Neked! Az ajándékok közül, ha én választhatnék a Lecsó főzőiskola utalványát szeretném, vagy a Te könyveidet!
Szeretettel üdvözöl,
Fülöp Anita

Jutka írta...

Boldog blogszülinapot! A Lecsó Főzőiskola utalványát szeretném megnyerni..természetesen akkor, ha az időpont nekem is megfelelne..amikor mehetnék :)

Zsuzsi írta...

Boldog (blog)szülinapot! :) Én a Lecsó Főzőiskola utalványnak örülnék a legjobban, jó lenne új dolgokat tanulni!

Juccc írta...

Boldog szülinapot!Én a lecsós utalványt választanám, de mind nagyon jók, nehéz választani:)

Gesztenyeszív írta...

Boldog szülinapot!
A 8-as kreatív csomagnak nagyon tudnék örülni :)

Timici írta...

Boldogságos Blogszülinapot kívánok!!!
a 8-as csomagnak örülnék, mert akkor lenne Tőled egy sk sálacskám, ha már eddig sosem sikerült a csere-berékben egymást "húzni". :)

Plánka Ágnes írta...

Először is gratulálok és sok-sok évfordulót kívánok még!Ami az ajándékválasztást illeti..nehéz dió,de végül a 8.ajándék lett a kedvenc.:)

anyahajó írta...

A reggelizős bérletet választanám. Boldog szülinapot Neked :)

seeeszti írta...

húú, de régóta szeretnék egy főzőtanfolyamon részt venni. én annak örülnék :)

Maryanne írta...

Kedves Ági! Gratulálok az évfordulóhoz! Egy főzőleckével a Lecsóban szívesen megünnepelném. :)

orsimaya írta...

Boldog Blogszülinapot!
Antiklaedle gyönyörű csészéjét választanám. Köszönöm!

Jenő írta...

Szia! Én véletlenül/szerencsére kerültem az oldaladra. Nem oly' rég bújom a netet/blogokat/face-t - de mióta itthon vagyok Panka lányommal (aki iszonyat nyugodt, kiegensúlyozott babuci) így jut időm. S pont belecsöppentem a játékodba :-) Hát egy életem, egy halálom én most ezt itt kipróbálom :-) S a Szabadka-csomag a legelbűvölőbb lehetőség - így arra szavazok. :-) Most pedig megyek, és szétnézek jól az oldaladon. :-) További szép tavaszt :-) Mazsi

Névtelen írta...

szia,nekem Zitanak a fulbevaloi nagggyon bejonnek,szeretnek egy parat,koszi
Marta, Kolozsvar

Erika írta...

Gratulálok! 9 év nagy idő!
A játékon szívesen nyerném az 1001 fonal csomagját, vagy a Szabadka csomagot!

inga írta...

Boldog blogszülit!
Mindenképpen a Szabadka-csomagra szavazok:)

Unknown írta...

Boldog Blog szülinapot. Most találtam rád, de nagyon örülök neked. Már 9 éve?! Te aztán tudhatsz valamit :)
A nyeremények közül, nagyon örülnék 7. A Syringa Növényáruház teleültetett cserepének.
Üdv: Zsuzsi

Pantu írta...

Még sok ilyen boldog blogszülinapot kívánok! A sok fantasztikus nyeremény közül én az 1001 csomagot választanám! Oda vagyok a figurás gombokért! :-)))

Englerth Nóra írta...

Szegény tellótok, nem vágyott rá még senki....én tudnék neki szerető otthont biztosítani.:)

Emoke írta...

Boldog blogszülinapot! És még sokat!! :)
Vicces, épp telefontokra vadászok...szóval én azt választanám. :) Persze a könyveidnek és a főzősulinak is örülnék, de majd jövőre és aztán azokra jelentkezem. ;) Emőke

4Gyerek írta...

Hű, akkor ez már jövő ilyenkor 10? Aztaaaaa....
Gratula, és még sok ilyent!

Most nem is tudom, illendő-e jelentkeznem mint tavalyi egyik nyertes. De ha mégis, akkor a csészékért szállnék ringbe.

Aki a könyvekre pályázik, azok közül a nyertes nagyon jól jár majd. Tanusítom ;-)

Puszik

Unknown írta...

Nagyon boldog blogszülinapot kívánok! Én a Lecsó főzőiskola utalványnak örülnék a legjobban, és annak, ha találkoznánk :-)

Gyjutka írta...

Szia Ági! Boldog blogszülinapot:)
Az 1. ajándékot szeretném!
Nagyon aranyos a kis babácska!

KnittedDreams írta...

Szívből gratulálok a 9.évhez és további sok-sok blogévet kívánok! A 8.-as 1001 fonal csomagot szeretném megnyerni.:)

Mustraságok írta...

Boldog szülinapot, én egy Lecsóféle órára lennék kíváncsi :)

Mustraságok írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

A 7.csomagnak örülnék,a Syringa Növényáruház teleültetett cserepének!A kertben szépen mutatna :)

Judit írta...

Kedves Ági, nagyon sok szeretettel gratulálok a színvonalas bloghoz! 9 remek év... Ha választhatnék, a Szabadka csomag mellett tenném le a voksom :-)

Kata írta...

Boldog Születésnapot, Ági!:)
A fagyizó bábuska nagyon helyes, őt szeretném. :)

Lencsilány írta...

Boldog születésnapot! Nem is tudok választani, olyan sok remek ajándékot tálaltál nekünk! A Szabadka csomag természetesen befutó, de a bögrék, és a fülbevaló, jaj istenem, annyi szépség! Én inkább rád bízom, és a szerencsére magam:).

jKaldy írta...

Boldog blog-szülinapot! És még legalább ennyit :)

Én az ötödikért, a reggeliért szállnék ringbe, nagyon jól hangzik :)

zazálea írta...

9 év? az már kiskamasz kor, gratulálok! maradj még sokszor 9 évig :)

(ha véletlenül nyernék, én a Fromage reggelijét választanám, meglehetősen nagy örömmel) :)

eszti írta...

Gratulálok! És mennyi szuper dolgot szedtél össze. Én a Lecső Főzőiskola utalványának örülnék a legjobban, azt hiszem.

Névtelen írta...

Boldog szülinapot,az 1001 ajándékának örülnék.

Raindrop írta...

Boldog szülinapot Ági!
Nem semmi ez a 9 év, és ez a 9 ajándék sem... :)

Én a Syringa Növényáruház ajándékot választanám.

chilii írta...

Boldog szülinapot! A 9. csomagnak örülnék nagyon :)

Vica írta...

Boldog szülinapot és további nagyon jó erőt,egészséget a folytatáshoz.
Ha nyernék, a Buttondoll telefontoknak nagyon örülnék.

Vica írta...

Boldog szülinapot és a továbbiakhoz nagyon jó erőt,egészséget kívánok.
A Buttondoll telefontoknak nagyon örülnék.

Borzsi írta...

Szia! Boldog blogszülinapot! 9 év, nem semmi!
Én a Lecsó Főzőiskola utalványnak örülnék a legjobban.

Dia és a konyha írta...

Szabadka-csomag! :)
De bármelyik is lehetne! Mind nagyon jó!

Anna írta...

Boldog szülinapot!! FRomage!

judit magos írta...

Még sok Blogszülinapot kívánok!
A könyveknek nagyon örülnék csak nem tudom hogy külföldre is érvényes az ajándék?!

Judit írta...

Kedves Ági!
Boldog (blog) szülinapot!
A szabadkás csomagot szeretném nagyon!

Krőhnung Helga írta...

Boldog születésnapot!
A fagyizó bábuskának örülnék. :)

Gina írta...

A szabadkás csomagnak örülnék.
Boldog blogszülinapot!

Unknown írta...

Csilla: boldog szülinapot.
Nehéz választanom mert főzni nálunk Apa tud, imádom a croassant de ha már csak egyet lehet választani akkor 7.Syringa növényáruház- a nyerő, hiszen 2007.07.07-én este 7kor volt életem legboldogabb IGEN-je:-)

Zelnice írta...

sok szülinapot még!
én a reggeli-bérletre szeretnék benevezni.

Anna Skach írta...

Én főzőiskolát szeretnék szülinapodra :D vagy a cseép növény :D és boldog szülinapot neked :D

Anna Skach írta...

Én főzőiskolát kérek a szülnapodra :D vagy teleültetett cwerepet :D és boldog szülinapot kívánok :DD

Évi (bolhapiac) írta...

Naháát! Most találtam rá a blogodra, szuper! Én a Syringa Növényáruház utalványának örülnék a legjobban. Boldog szülinapot! :-)))

Ildikó írta...

Kedves Ági, boldog szülinapot! A Balkán ízeire vágyom... :-)

Unknown írta...

Boldog Születésnapot! Az Antiklaedle gyönyörű csészéinek örülnék!!!

Cs. Péter írta...

Boldog Szülinapot kedves Ági! Én a teleültetett cserepet szeretném megnyerni és meglepni vele a páromat! ;)

Karolina írta...

Boldog szülinapot! A reggeli bérletre pályázom! ;)

mandy tarragon írta...

Boldog szülinapot! Én a reggeli bérletet szeretném :)

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

Szia Ági!

Boldog szülinapot :) A Szabadkás csomagnak nagyon örülnék :)

Carrie írta...

Boldog blogszülinapot! Mindegyik ajándék szuper, nehéz a választás...Az 1001 fonal csomagja mellett döntöttem, a sálacska miatt. :)

Marmalade írta...

Már 9? Éjjen a szülinapos!
Hát leginkább egy 4. Kern Ági könyvnek örülnék a legjobban, de amúgy bármilyen ajádék szuper lenne a listáról, mivel ritkán nyerek...:-)
(na jó, az Antiklaedle csészéje nagyon vonzó..., meg a főzőtanfolyam, meg a kreativ csomag és a többi, stb...)

dyna írta...

juhééé, boldog blogszülinapot! már sok hasznos tippet, receptet zsebeltem be tőled, nem lenne rossz most egy nyeremény is. de persze ha nem mellém áll a szerencse az sem baj, hiszen az étkek megmaradnak! ;)

én a lecsó utalványnak örülnék leginkább, asszem egy ilyenre magamtól sosem mernék elmenni. :)

buttondoll írta...

Fromage reggeli bérlete!:-)) Boldog szulinapot!!!:-)))

Dalit írta...

Szia Ági,

Boldog blogszülinapot, és még sok sok hasonlót.
A főzőssulis ajándéknak, és a könyveidnek örülnék a legjobban, de a többi is fantszatikus

Dalit

E.M.A.K. írta...

Ha már .. akkor én is, én is Szabadka csomag!!!! Imádom a szülinapodat!!! :)

Névtelen írta...

szeretem az oldalad, boldog szuletesnapot!
szabadka csomagra vagyom!
virag

Lilla írta...

boldog születésnapot!
a lecsó főzőiskolának örülnék :-)

tormacsillus írta...

:) én a reggelinek örülnék a legjobban :) még sok-sok 9 évet! sok napi mosollyal:)

Doctor Pepper írta...

gratulálok ági!! az Antiklaedle csészét választanám:)

anna írta...

szia! boldog szülinapot, főzöiskolás lehetőséget szeretnék nyerni, szia, anna

Miklós írta...

Ritka fiú kommentelőként a reggeliző bérletet választom! És boldog szülinapot a blognak!

wondrlanding írta...

Boldog szülinapot! A 9-es csomagért szeretnék játszani.